A Napsugár fiúk - együtt Benedek és Gálvölgyi

Neil Simon A Napsugár fiúk című bohózatát mutatja be a Madách Színház decemberben; a szívhez szóló, ugyanakkor mulatságos történet két főhősét Benedek Miklós és Gálvölgyi János játssza, akik először lépnek együtt színpadra.

Szirtes Tamás igazgató, a darab rendezője az MTI-nek elmondta, hogy A Napsugár fiúk méltán sűrűn játszott darab a magyarszínházakban. Általában olyankor kerül elő a bohózat, amikor egy-egy színészpáros eléri életének bizonyos szakaszát, "késői kamaszkorát".

Mint felidézte, a Neil Simon-darab műsorra tűzésének gondolata a Furcsa pár bemutatóján merült fel benne. Gálvölgyi Jánost abban a változatban látva, amelyben tőle szokatlan karaktert alakított, ráébredt, hogy eljött a pillanat, amikor a színésznek el kellene játszania A Napsugár fiúkat. Benedek Miklóssal pedig - akivel korábban néhány alkalommal dolgozott együtt - már régóta kereste az újabb közös munka lehetőségét.

Megjegyezte, hogy most ugyanolyan szerencsés együttállását érzi a dolgoknak, mint egykor, amikor 1974-ben Balázs Samu és Feleki Kamill párosával rendezhette meg pályakezdőként a darabot a Madách Kamarában. Akkor volt olyan érzése, hogy minden tökéletesen stimmel, van egy mélységes azonosság a szerepek és az azokat alakító páros között. 160 alkalommal játszották el A Napsugár fiúkat, és a széria úgy szakadt félbe, hogy az élet megismételte a darab történetét - idézte fel.

napsugr1

A darabban Willie Clark és Alfred Lewis az amerikai varieté híres párosa, akiket mindenki a Napsugár fiúk néven ismer. Barátok és egymáshoz hű komédiások a színpadon. Ez a békebeli állapot egészen addig tart, míg Alfred úgy nem határoz, hogy nyugdíjba vonul. Ezzel azonban nemcsak a saját sorsáról, hanem Willie életéről is döntött. A szakítás után 11 évvel nagyszabású televíziós műsor készül az aranykorról, amelyben újra akarják éleszteni a híres duót.

Ezek a fajta egymást kiegészítő párok, egymástól távol eső, ellentétes karaktert jelenítettek meg, viszont ketten együtt az emberi természet teljességét adták. Ez a teljesség törik meg a darabban és válik szét két sebezhető félre – tette hozzá.

Mint mondta, a darab története szívhez szóló, fájdalmas, keserű, ugyanakkor rendkívül mulatságos, az emberi kapcsolatok titkát, misztikumát és megfejthetetlenségét boncolgatja, olyan elragadó, érzelmes és önironikus formában, ami a színházak műsorán tartja.

Szirtes Tamás beszámolt arról, hogy a próbaidőszak elkezdődött, a bemutatót pedig december 8-án tartják. Gálvölgyi János és Benedek Miklós mellett Nagy Sándor, Dobos Judit és Ladinek Judit is játszik a darabban. Az előadás díszlete Szlávik István, a jelmez Rományi Nóra munkája.

süti beállítások módosítása