A csupaszív paptanártól a könyörtelen ezredesig - Pál Attila mesélt

Változatos és sokszínű évad elé néz a kecskeméti Katona József Színház művésze, Pál Attila. Öt új bemutatója mellett a tavalyi évad egyik legsikeresebb előadását is felújították. Idei szezonjának érdekessége, hogy szinte minden előadása zenés-táncos darab, ami közel áll a szívéhez, hiszen pályája elején nagy sikerrel játszotta a híres táncos-komikus szerepeket.

- Idei első bemutatód a Hangyaboly volt, amelyben az egyik paptanárt alakítod. Hogyan emlékszel vissza a próbafolyamatra?
- Kíváncsian vártuk a kollégákkal, hogy milyen lesz Kaffka Margit regényének színpadi változata, mert az eredeti mű kevésbé cselekményes. Voltak pillanatok, amikor elbizonytalanodtunk, de aztán a főpróbára összeállít az előadás, lett ritmusa, humora. Szép siker volt a premier, és azóta is kedvelik a nézőink. A történetbeli apácazárdában három paptanár van, ezek közül a fizikatanárt játszom én, aki szereti a tanítványait, az életet, nagyon bölcs és jóindulatú. A röntgengéppel és a szikrainduktorral végzett kísérletei végigkísérik a darabon. Mivel az eredeti regényben a fizikatanár egy idős férfi, a szerelmi szálak elkerülik őt: vele nem kacérkodnak úgy a tanítványok, mint a másik két paptanárral, inkább jóságos atyaként tekintenek rá.

Az előadásnak két nehéz pontja van. Az egyik, hogy folyamatosan színpadon vagyunk: ha épp nincs jelenetünk, akkor passzív jelenléttel. A másik kihívást jelentő feladat a többszólamú egyházi dalok eléneklése. Ehhez egyrészt semmilyen hangszeres segítséget nem kapunk, másrészt, míg a kórustagok – azon belül a szólamok – mindig egymáshoz közel állnak, mi a színpad legkülönbözőbb részein, egymástól távol állva adjuk elő ezeket a dalokat. Ezért rengeteget gyakoroltunk a próbák során, hogy úgy szólaljanak meg ezek a vallásos énekek, ahogy kell.

hangyaboly17Hangyaboly (Fotók: kecskemetikatona.hu)

- A napokban tartják a Lesz vigasz? bemutatóját is. Ebben milyen karaktert alakítasz, és milyen slágereket hallhatunk tőled?
- Egy óvóbácsit játszom, aki gyermekfoglalkozásokat tartott a csőd szélén álló művelődési házban. Ebben a darabban azonban elsősorban nem a szerep megformálásával, hanem jobbnál jobb slágerek és operett-részletek előadásával fogom szórakoztatni a nagyérdeműt. Az első felvonásban eléneklem majd a híres Egér-számot a Diótörő musicalből, valamint életem egyik legfantasztikusabb színpadi élményét idézem fel: A nyomorultakból a Kocsmadalt. A második részben főként operett-részeleteket adunk elő, olyan nagyszerű dallamok hangzanak majd el, mint a Ringó vállú csengeri viola, a Hajmási Péter, Hajmási Pál vagy a Húzzad csak. Nagyon jópofa karakterek vannak a darabban, egy igazi vidám történet ez, számtalan csodálatos slágerrel.

_WPE4396_Lesz vigasz?

- Kiket céloz meg ezzel az előadással a színház?
- A Lesz vigasz? kifejezetten közönségcsalogató darab, hiszen zenés, vidám, és csaknem az egész kecskeméti társulat játszik benne – hol szólistaként, hol kóristaként, de végig a színpadon. Úgy gondolom, hogy Cseke Péter igazgató úr a csapatszellemet, a színház egységét szerette volna még inkább megerősíteni. A dalok önmagukért beszélnek, mind világhírű, és stílus tekintetében is változatos az összeállítás. Mindenki válogathat kedvére. Közös célunk, hogy a Lesz vigasszal még több nézőt vonzzunk be a színházba: olyanokat, akik nagyon ritkán jutnak ehhez hasonló kulturális élményhez. Még az évad elején vagyunk, így akár a bérleteladásokat is növelheti ez a produkció.
- Milyen szerepeket játszol még az évadban?
- Sűrű az évadom eleje: épphogy túl vagyok két premieren, máris két újabb darabot próbálok. A Bors néni című zenés mesejátékban a Vízimolnárt és Jeromos rákot alakítom, a Doctor Herz-ben pedig a demokráciaellenes és diktatórikus Strasser ezredest, a darab negatív hősét. Érdekes fordulat: a jóságos paptanár után ellenpólusként rám bízták a szívtelen ezredes szerepét is. Ezeken kívül még egy új bemutatóm lesz, a Páratlan páros, valamint felújítottuk a tavaly bemutatott Bánk bánt is, amiben II. Endre királyként lépek színpadra.

 

Az interjút készítette: Bera Linda

Forrás: kecskemetikatona.hu

süti beállítások módosítása