Ősbemutató a zalaegerszegi bábszínházban

Ősbemutatóra készül a Griff Bábszínház társulata; Jámbor József A három deviáns című mesejátékának adaptációját új, erre az előadásra kifejlesztett bábokkal október 26-án mutatják be Zalaegerszegen.

Jámbor József A három deviáns című műve az idei kaposvári Schwajda György-drámapályázat első díjas alkotása. A szerző Pinczés István igazgató felkérésére írta meg a mesejáték bábszínházi változatát, amelyet a szerző maga állított színpadra speciális, új bábtechnikával.
A "vadiúj mesék" kategóriában bemutatott történet a lustaságról és a hatékony gyógyításáról szól - mondta a darabról Jámbor József rendező szerdán Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón. Mint fogalmazott, a műben arra törekedett, hogy szellemében, gondolkodásmódjában XXI. századi frissességet adjon a dramaturgiai helyzeteknek, a nyelvnek. 
A történet több mese keveréke. A szereplők, a három deviáns  testvér - Tisztakövér, Hirihorog és Bamabakép - lusta, tunya, nem segít az édesapjának, aki ezért nagyon el van keseredve. Az apa a mesében "földöntúli" segítséget kap egy jó tündértől, egy haszontalan manótól és egy csomó csodalénytől, míg minden jóra fordul. 
A mese tanulságáról azt mondta; a deviancia mindenkiben benne van, de - attól függően, hogy mennyire vagyunk eltökéltek - le tudjuk győzni rossz tulajdonságainkat. Viszont ha nincs elég erőnk hozzá, akkor a rossz tulajdonságaink gyűrnek le bennünket. 

griff

A meséhez speciális bábokat fejlesztett ki az Ort-Iki bábműhely. A rengetegféle mozgásra képes önjáró, marionett, pálcás, japán kerekes bábkeverékeket első alkalommal láthatja a közönség. 
A bábos szerepeket Farkas Attila, Báthory Gábor, Balázs László, Pénzes Csaba és Szemes Péter játssza; Satyak Manó szerepében Szilinyi Arnold, az Öreg Erdőkerülőében Hettinger Csaba lép színpadra, a Zölderdei Tündért pedig Szolnok B. Ágnes alakítja. 
Szemes Péter irodalmi vezető a Griff Bábszínház új kezdeményezéseiről számolt be. A teátrum az óvodás és kisiskolás nézők számára rajpályázatot hirdet, a résztvevőknek a bemutatókhoz kapcsolódó alkotásokat kell készíteniük. A legjobb pályamunkákat a színház előcsarnokában mutatják be. A hat előadást illusztráló elsődíjas rajzokat pedig Tojamában, a gyermek előadó-művészeti világfesztiválon állítják majd ki. 
A középiskolásoknak Életművek, évfordulók címmel a Hevesi Sándor Színházzal és a Pannon Tükörrel közösen indítanak programsorozatot. Az irodalmi vezető szerint számos olyan magyar író van, aki megérdemelné ugyan, de valamilyen okból nem került be a középiskolás tananyagba, ezért az a céljuk, hogy ezeket az irodalmi személyiségeket is megismertessék a fiatalokkal.

MTI

süti beállítások módosítása