Bálint András: nem lehet mindig eltalálni a tízes kört

Bálint Andrással Ménesi Gábor beszélgetett a szeptemberi Színház című lapban, Radnóti Színházról és a szakma helyzetéről. Lapszemle.

A Színház interjújából:

Arról, miért vállalta az igazgatást, Bálint András elmondta: “Negyvenkét éves voltam akkor. Elkezdtem unni önmagamat, és mindig volt bennem hajlam a rendteremtésre. Már a forgatásokon figyeltem, hogy mikor jön a fodrász, hány statiszta van jelen, megérkezett-e a kellékbusz. Szabó István észrevette, és szóvá is tette, hogy állandóan szervezkedem, pedig ez nem az én dolgom. Mindig érdekeltek az emberi kapcsolatok” – fejtette ki az igazgató.

Radnóti Színház a honlapján „kamara jellegű, igényes polgári művészszínházként" határozza meg magát. A kérdésre, 1985 óta változott-e a Radnóti koncepciója, Bálint András úgy felelt: “Amikor először pályáztam, a színház elhelyezkedése és mérete sok mindent eldöntött, hiszen a város legközepén, az Andrássy út és a Nagymező utca sarkán, a színházi negyedben található, s mindössze kétszázharminc fő befogadására alkalmas nézőtérrel rendelkezik. Ezek az adottságok ma is változatlanok. Körülöttem sok minden megváltozott - például maga a rendszer -, nyilván én is változtam, de a Radnóti továbbra is minőségi kamaraszínházként kíván működni.
 Nem hagyom elvenni magamtól a polgárt, ahogy a kokárdát sem, amit egy időben ugyancsak politikai célokra használtak föl. Én polgár vagyok, egyrészt a származásom okán - városi értelmiségi családból jövök -, másrészt színészi alkatomból fakadóan, ugyanis sohasem játszottam földművest vagy kohászt, hanem többnyire orvost, mérnököt, tanárt, nemest, magas rangú tisztet, néha királyt. Igenis polgári színházat csinálok” – fogalmazott a lapnak Bálint András.

fotó: Vasárnapi Hírek

Az igazgató arról is beszámolt, hogy a színház közönségét túlnyomó részt hölgyek alkotják és azt is tudomásul kell venniük, hogy öregszik a közönségük, ezért törekszenek arra, hogy meghódítsák a fiatalokat, ezért beavató foglalkozást szerveznek. Ugyanakkor a Radnótiban nyugdíjas-klub is működni kezdett.

A Radnóti különböző korszakai kapcsán Bálint elmondta: nem lehet mindig eltalálni a tízes kört. “Talán a Nem félünk a farkastól és a Ványa bácsi volt a csúcs, de jól sikerült Barta Lajos Szerelem című darabja, Gogol Háztűznézője, az Anconai szerelmesek és A kripli is. A sok munka mellett szerencse is kellett hozzá. A Nem félünk a farkastól elsöprő sikere önkritikára késztetett: vajon milyen az a színházi élet, amelyben egy amúgy nagyon erős előadás minden díjat elvisz? Talán laposabb időszaka volt akkor a magyar színháztörténetnek. Nem akarom persze kisebbíteni az előadás értékét, hiszen magam is boldogan játszottam százötvenszer. Csomós Mari akkor még vendég volt nálunk, Kulka János, Kováts Adél és Szervét Tibor akkoriban szerződött ide, Schell Judit akkor végzett a Főiskolán. Valóban voltak jobb és rosszabb periódusok az elmúlt huszonhét évben, de most úgy látom, hogy ismét erős korszakát éli a Radnóti” – nyilatkozta Bálint András, aki arról is beszélt, hogy a hullámvölgyek alakulásában, sok egyéb mellett a divatnak is szerepe van. “Ez a város imádja a divatot, s bizonyos irányzatokat, törekvéseket hajlamos föl- és túldicsérni. A kilencvenes években mindig a dobogón voltunk, néha annak legfelső fokán, aztán lekerültünk a dobogóról, de azért az első hat között ma is ott vagyunk, pontszerző helyen, ahogy mondani szokták”- vélte Bálint András, aki úgy érzi, a kritika mostohán bánt velük az elmúlt évtizedben.

A felvetésre, miszerint az utóbbi években erőteljesebben látható, hogy nem szakmai, hanem politikai alapon történnek a színházi kinevezések, az igazgató úgy reagált: “Ez pontosan azt tükrözi, ami a magyar társadalomban érzékelhető, az „eddig ti voltatok, most mi következünk" mentalitást. Láthatóan nagy a türelmetlenség, ha úgy tetszik, a számonkérés, a betartás vagy akár a bosszúállás. A szakmaiság háttérbe kerül, ezt rosszkedvűen szemlélem” – fejtette ki.

“Nem vagyok hajlandó fásult és unott lenni, hájat növeszteni a derekamra. Fiatal munkatársakkal veszem körül magam, és mindig próbálunk valami újat kitalálni. Amikor két éve pályáztam, önvizsgálatot tartottam, és képesnek éreztem magamat a folytatásra. Ma sem gondolom másképp. Ugyanakkor szinte tűrhetetlen és kihívó, ha valaki ilyen hosszú időt tölt egy helyen. Van ebben némi fakírság” – nyilatkozta Bálint András.

A teljes interjút itt olvashatják.