Eltűnt a "szkóp" - itt a Mikroszínpad

Leleplezték a Mikroszkóp új névtábláját, Mikroszínpadként működik tovább.

Az idén negyvenöt éves Mikroszkóp Színpadot átkeresztelték, a nevéből eltüntették a “szkópot” – számolt be Litkai Gergely az avatási ceremónián, Bereményi Géza igazgató és Herczeg Tamás operatív igazgató jelenlétében. A megújítást azonban nem csak kívül, hanem belül is megkezdte a Thália Színházzal egyesített teátrum vezetése. Átalakítják a színpadot, a piros plüssborítású tér helyett egy stúdiószínházi közeget hoznak létre, ahol hamarosan megtartják az első bemutatót Vinnai András és Mózsik Imre új darabjából, A humor forrásából, Laboda Kornél rendezésében.

„Megbíztak minket, hogy írjunk egy szórakoztató darabot. Az első változat, egy erdőbe helyezte a történetet, főleg szarvasos és harkályos jelenetekben gondolkodtunk, de ezt visszadobták. A második változat a Humorsérült Emberek Rehabilitációs Egyesületében (HERE) játszódott, de a színháznak ez sem tetszett. Új koncepciót követeltek.” – ecsetelte Mózsik Imre. „Aztán újabb nehézségek jöttek. Egyikünk macskája megbetegedett, másikunk kedvenc ventilátora elromlott. Az ezek ihlette egyfelvonásosokat már nem mertük megmutatni a színház vezetőségének. Végképp összeomlottunk” – mondta Vinnai András

Hogy ez valóban megtörtént-e, kiderül október 26.-án, amikor az abszurd humort és groteszk jeleneteket ígérő előadás debütál a Mikroszínpadon Egri Kati, Fodor Annamária, Janklovics Péter, Márton András, Schmied Zoltán és Vida Péter szereplésével.

süti beállítások módosítása