120 millióval támogatja kulturális kft.-jét Sopron

 A következő három évben legalább 120-120 millió forinttal támogatja a város a helyi színházat is működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.-t. Erről vita nélkül, egyhangú szavazással döntött csütörtöki ülésén a megyei jogú város közgyűlése.

Az elfogadott határozat szerint a támogatási összeg felét anyagi, másik felét pedig személyi jellegű kiadásokra költheti a társaság.
A város ezzel a cég kiadásainak mintegy 26 százalékát fedezi a 2015 végéig tartó időszakban, emellett határozatlan időre és díjmentesen bérbe ad cégének hét ingatlant, köztük a Sopron Petőfi Színház és a fertőrákosi Barlangszínház épületét, valamint a belvárosban lévő Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központot.

sopron A szerződés kikötései között szerepel, hogy a színház "társulatépítési koncepciójában hangsúlyosan érvényesíti a fiatal, pályakezdő művészek pályára lépésével és szakmai fejlődésével kapcsolatos érdekeket", a Pro Kultúra pedig vállalja, hogy a Soproni Petőfi Színházban és a Liszt-központban legalább öt nagyszínházi, három stúdió- vagy kamaraszínházi, négy ifjúsági és három gyerekelőadást mutat be évente.
A bemutatók között három klasszikus vagy kortárs darabnak is szerepelnie kell, ebből egy olyannak, amelynek magyar a szerzője; ugyanez az elvárás érvényes a gyermek- és ifjúsági darabokra. 
A legalább 150 előadásnak minimum 40 ezer fizető nézőt kell a teátrumba vonzania, a vendégjátékok aránya pedig nem érheti el a húsz százalékot. A jövő évre a társaságtól elvárt jegybevétel így 66 millió forint.
A színháznak évente legalább két határon túli magyar produkciót kell fogadnia, két alkalommal pedig az ő társulata vendégeskedik "kulturális szolgáltatásokkal kevésbé ellátott" régiókban, valamint külföldön, a Kárpát-medence magyarlakta területein.

süti beállítások módosítása