Az Emmi vezetői is csatlakoztak a mellrák elleni összefogáshoz

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetői csatlakoztak a Szalagcímem a mellrák ellen kezdeményezéshez; az ország mellrák elleni legnagyobb összefogásának szalagját többek között Balog Zoltán miniszter és több államtitkára is aláírta - közölte az Emmi csütörtökön az MTI-vel.

Mint az államtitkárság közleménye is felidézi, tizenegyedszer szerveznek figyelemfelhívó sétát Budapesten abból a célból, hogy a mellrákszűrés, az önvizsgálat és az egészséges életmód hangsúlyozásával felhívják a lakosság figyelmét a megelőzés fontosságára. Idén először az Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület meghirdetette a Szalagcímem a mellrák ellen című kezdeményezését is. Ennek célja, hogy minél több személyes üzenetet gyűjtsenek rózsaszín szalagokra, amelyeket aztán a Lánchídnál tartandó vasárnapi rendezvényen összekötnek, és megalkotják összefogás legnagyobb szalagját. 

emmi Ehhez a kezdeményezéshez csatlakoztak személyes üzenetükkel és aláírásukkal az Emmi vezetői: Balog Zoltán miniszter, Hoffmann Rózsa oktatási, Szócska Miklós egészségügyi, Hölvényi György egyházügyi, Soltész Miklós szociális, Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, valamint Halász János a tárca parlamenti államtitkára. Az Emmi számos más munkatársa is aláírta a szalagot.
Az Emmi közleménye szerint Balog Zoltán miniszter a következő üzenetet írta a szalagra: "Segítsünk egymásnak gyógyítással és figyelemmel!", Szócska Miklós pedig ezt: "Lányaink, asszonyaink többségét elvisszük a szűrésekre, ugyanis 2013 az egészségügyi államtitkárság számára a 'szűrés éve' lesz"

süti beállítások módosítása