"Mikszáthi a helyzet" - Bal József távozó igazgatót kérdeztük

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, Éry-Kovács Andrást választották az egri Harlekin Bábszínház igazgatójának. Bal József megbízott igazgató helyébe lép 2013 januárjában, aki új társulatot épített és a saját tervei szerint kezdte meg a munkát. Bal Józsefet a változásról és annak okairól kérdeztük.

Számítottál-e arra, hogy pályázatot fognak kiírni a Harlekin Bábszínházra?

Bal József: Igen. Lengyel Pál, az előző igazgató halála után, januárban a város felkért, hogy megbízott igazgatóként vezessem a színházat a pályázat kiírásáig. A megbízásom júl. 30-ig szólt. De a Harlekin a Gárdonyi Géza színházzal együtt ekkor került át a Megyei kezelésből Városi fenntartás alá, ami nem kis zavart okozott a városházán, nem lévén még eddig ilyen intézményük. Két hét alatt elvártak tőlem egy 2012-13 évadtervet, és egy úgynevezett Cselekvési tervet, ami konkrét gazdasági és személyi döntéseket igényelt az Előadóművészeti Törvény, valamint megadott költségvetési sarokszámok alapján. Akkor én jeleztem, hogy ezt úgy tudom megcsinálni, mint egy saját programot, mint egy saját koncepciót, ami a pályázatom is lesz egyben. A főbólintást beleegyezésnek vettem és elkezdtem dolgozni.

Júniusban eldőlt, hogy augusztusban kiírják a pályázatot, és a megbízásomat januárig meghosszabbították. Ennyi.

bal

Amikor átvetted az igazgatást, azt nyilatkoztad, hogy Lengyel Pál színházi követelményeket támasztott a bábszínházzal szemben és te is ezt tervezed. Megújítottad a társulatot, elmondtad, hogy a színház és az iskola közé akarod “belőni” a Harlekint. Eddig mit sikerült megvalósítani a tervekből?

Bal József: Nagyon sokat dolgozott a megújult társulat. Már májusban elkezdtük. A mai napig öt bemutatónk volt, és folyamatban van másik két produkció, aminek sorsa most kétségessé vált Elkészült két előadás az újonnan megcélzott korosztályoknak. Rómeó és Júlia két feldolgozásban. Az egyik általános iskolák felsőseinek báb előadásként a történetre fókuszálva, és egy tantermi színház változat középiskoláknak. Mindkét esetben az előadások után foglalkozást tartunk a diákoknak. Nagy örömünkre mindkettőt szeretik, és gyűlnek a megrendelések.

Elkészült a Sárkányölő Krisztián, a Rémusz bácsi meséi, valamint a Harlekin kalandjai.

Minden vasárnap 10-13-i játszóházat működtetünk „kézzel-bábbal”, ahol a színészek fizetett játszótársakként működnek. Gondolhatod, hogy ezt a rengeteg munkát nem a fizetésük fedezte, hanem a hitük. Van nem egy 56 ezer forintos bruttó fizetés, de a plafon sem több 120-nál.

Hat vidéki városban indítottunk bérletes előadásokat. Ez 800 új bérletest jelent az eddigi évek óta 1100 bérletesen felül. Igaz vesztettünk is, de az egy külön történet.

A csapat hogy fogadta a hírt, hogy Éry-Kovács András lesz az igazgató?

Bal József: Szerinted?

Megismertétek a nyertes terveit?

Bal József: Egyelőre nem. Éry-Kovács András elmondta, hogy a pályázata nem titkos, de nem publikus. Ezért én sem olvastam el. Hallani viszont mindenféle riasztó részletet, de ezeket nem ismételgetném. Méltányosnak tartanám, hogy így, a döntés után az egyszerű közember is megismerhesse azt a pályázatot, ami felülkerekedett. November elején tartunk egy rendkívüli társulati ülést, ahol bemutatkozik és elmondja, amit gondol, hogy el kell mondania.

Szerinted miért nem a te koncepciód nyert?

Bal József: Nagyon szerettem volna, hogy valódi szakmai megmérettetés legyen. Akárhányszor, akármekkora grémium előtt, csak szakemberek mondjanak véleményt a két pályázatról. Azt hiszem Mikszáthi a helyzet… abban az értelemben, hogy közképviseleti lózungok mögé mindent el lehet rejteni. A kis csúsztatásoktól a mutyizáson át az egyéni kisszerűségig. Nem azt kell minősíteni, aki kapott bármilyen megbízást, hanem azt, aki adta.

Színház.hu

süti beállítások módosítása