Kiállítás a hatvanéves Bajor Gizi Színészmúzeumban

Hatvan éve nyílt meg az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI), valamint a Bajor Gizi Színészmúzeum, ebből az alkalomból kiállítás nyílt pénteken Budapesten.

A tárlat megnyitóján L. Simon László kultúráért felelős államtitkár kiemelte: a 60. születésnapját ünneplő intézménynek olyan összetett, sokirányú szakmai munkája van, amely méltán emeli az állami közgyűjtemények legjobbjai közé. "Az intézmény önállóságát, szakmai munkáját a jövőben is meg akarjuk őrizni és támogatni akarjuk" - mondta az államtitkár, hangsúlyozva, hogy ennek az intézménynek az önállósága stratégiai kérdés.

bajor

Ács Piroska, az OSZMI igazgatója arról beszélt, hogy a jubileum alkalmat ad szakmai számvetésre, ugyanakkor ez a megmutatkozás ideje is. 

A kiállításon "a színház okos, látványos, szórakoztató világát idézik meg három lakószobányi területen" - mondta. A tárlathoz nemzetközi konferencia is kapcsolódik: az OSZMI szorosan együttműködik a közép-európai régió társintézményeivel, ennek újabb állomása a szombati találkozó. A jubiláló intézményt Molnár Piroska, a nemzet színésze és P. Müller Péter, az MTA Színház- és Filmtudományi Állandó Bizottságának elnöke, az OSZMI volt igazgatója is köszöntötte.
 
P. Müller Péter felidézte, hogy a színészmúzeum Bajor Gizi halálának évfordulóján, 1952. február 12-én nyitotta meg kapuit, a színházi intézet pedig november 2-án létesült. A születésnapi tárlatról szólva elmondta: az első teremben a színházi intézet kicsinyített változata látható, az, hogy milyen gyűjtési munka folyik, amikor egy színházi előadásból az utókornak megpróbálnak valamit megőrizni.

A másik két teremben Madách Imre Az ember tragédiájának, G. B. Shaw Szent Johannájának és Kacsóh Pongrác János vitézének magyarországi, színháztörténeti jelentőségű előadásait mutatják be. 

A kiállítás megnyitóján a múzeum vendégkönyvéből, a látogatók beírásaiból Bánfalvi Eszter és Almási Sándor olvasott fel összeállítást, majd az évforduló alkalmából a gyűjteménynek ajándékozott jelmezeket, tárgyakat mutatta be Őze Áron, a Magyar Színház igazgatója. A teátrumtól került a gyűjteménybe például Tolnay Klári, Sinkovits Imre, Kállai Ferenc és Szakácsi Sándor egykori jelmeze is. A 60. születésnaphoz a pozsonyi színházi intézet igazgatója is gratulált az ünnepségen. A jubileumi tárlat március 31-ig tekinthető meg.

Forrás: MTI, Színház.hu

süti beállítások módosítása