Visszatérnek a dumagépek!

A stand-up comedy az egyik legnehezebb műfaja a humoristalétnek. A színpadon állva, egyetlen mikrofonnal és szövegeléssel elérni, hogy a közönség halálra röhögje magát, mindenki számára emberpróbáló feladat. Kivéve persze a Comedy Central kipróbált és most csatlakozó humoristáit. Badár Sándor, a Szomszédnéni Produkciós Iroda duója és a Három Kismalac szürreális dalokat éneklő triója már bizonyították, hogy bármikor képesek megnevettetni a nézőket, ráadásul mellettük visszatér az összes korábbi nagyágyú.

Litkai Gergely, Bruti és a „pesterzsébeti panelproli”, Rekop György is. A régiek mellett új arcok is bemutatkoznak, köztük Porkoláb Tamás, akinek több éves álma vált valóra azzal, hogy felfedezték a DumaFüred Fesztiválon.

comedycentral

„Nagyon megtisztelő, hogy felfigyeltek rám a Comedy Centralnál, hiszen már két éve járok a Fiatal Félőrültek Fesztiváljára, régi nagy álmom volt szerepelni a Comedy Central bemutatja műsorában - mondta el Porkoláb Tamás. - Sokat tanakodom azon, hogy mivel mutatkozzak be a színpadon, de egyelőre úgy tűnik, ez nemcsak a közönségnek, hanem nekem is meglepetés lesz” - tette hozzá nevetve a fiatal humorista.
Azonban nem csak olyanok lépnek színpadra, akik még nem kaptak lehetőséget képernyőn ezelőtt. A humorcsatorna saját gyártású műsorában fellép majd a gitáros-énekes-humorista, Hajós András is.
„Mindig különleges alkalom egy Comedy Central felvétel, mert minden őrültség megengedett, szinte nincs kötöttség. Egy igazi stand up-os nem a gázsira vagy a nézettségre gerjed - hanem a szabad kézre!" – mondta el Hajós.
A Comedy Central bemutatja teljesen új köntösbe is öltözik az új évadra: új díszlet és új főcím is várja azokat, akik szeretik az igazán vicces, néhol kínos és általában szürreális élményeket. A felvételek a magyarországi humor fellegvárában, a Corvin Dumaszínházban készültek.
Comedy Central bemutatja új részekkel november 4-én 19:30-tól a Comedy Centralon!

süti beállítások módosítása