Felavatták Ádám Ottó emléktábláját

Csütörtökön felavatták az Ádám Ottó tiszteletére elhelyezett emléktáblát az V. kerületi Galamb utca 4. számú ház falán, ahol a Madách Színház Kossuth- és Jászai-díjas egykori igazgató-főrendezője 50 éven át élt.

dm_ott_tmeg

A Madách Színház legendás igazgatója emlékére a Fővárosi Önkormányzat - a Madách Színház kezdeményezésére - emléktáblát helyezett el az V. kerületi Galamb utca 4. szám alatt, ahol Ádám Ottó,a Kossuth- és Jászai-díjas egykori igazgató-főrendező 50 éven át élt.

dm_ott_tbla2

A hegedűszó kísérte emléktábla avatáson számos ismert művész is jelen volt. A bennsőséges ünnepségen Gyabronka József szavalta el József Attila: Thomas Mann üdvőzlése című versét, majd Szirtes Tamás, a Madách Színház jelenlegi igazgatója idézte fel Ádám Ottó emlékét. "Ez a tábla azokat, akik ismerték Ádám Ottót, mesterükre emlékezteti, aki tanítványaira életre szóló hatással volt, a rendezőre, kinek munkái sokuk számára a világ felfedezésében és megértésében nyitott új utakat. Az igazgatóra és a színházteremtőre, kinek munkássága a Madách Színház egyik legfényesebb korszakát jelenti. Továbbá a csodálatos emberre, akinek figyelme, barátsága és szeretete messze túlmutatott bármilyen szakmai kapcsolaton. Az idegenek, erre járók számára a tábla a Madách Színház nagy korszakát idézi, amelyben a világirodalom kiemelkedő művei szólaltak meg pompás előadásokban. Ennek a táblának az a dolga, ami mindnyájunknak, megőrizni Ádám Ottó, egy sugárzó szellemű, nagyszerű ember emlékét." - mondta Szirtes Tamás.

gyabronka_jzsef

„Az idegenek, erre járók számára a tábla a Madách Színház nagy korszakát idézi, amelyben a világirodalom kiemelkedő művei szólaltak meg pompás előadásokban - tette hozzá Szirtes Tamás.

Ádám Ottó a magyar színházművészet meghatározó alakja, a Madách Színház egyik legnagyobb egyénisége, legendás igazgatója és főrendezője 17 éven át. Személyisége hatással volt az egész magyar színházi életre. Ádám Ottó 1989-ben vonult vissza az aktív színházi munkától, utolsó rendezése Csehov Cseresnyéskertje volt 1987-ben. 2010-ben hunyt el, életének 82. évében.

Fotó: Madách Színház

süti beállítások módosítása