Szamár a torony tetején a Figura Stúdió Színházban

November 12-én, 10 órától tartja idei évadának második bemutatóját a Figura Stúdió Színház. A gyerekeknek szóló mesejáték a Szamár a torony tetején címet viseli. Szerzője Zalán Tibor író, dramaturg, aki a budapesti Stúdió K Színház felkérésére írta Marc Chagall képeinek hangulatából, látványvilágából inspirálódó darabját.

A darabról:

A történet egy kisfiúról szól, aki korán elveszíti édesanyját, így a nagyapónak kell válaszolnia a kisgyerek furcsa kérdéseire.  Boldizsár, a nyughatatlan kisfiú, nekivág a nagyvilágnak, hogy megkeresse édesanyját, aki Nagyapó meséje szerint felköltözött a távoli Holdra.

Az úton elkíséri hűséges, bölcs szamara, Zebulond, aki kalandjaik során megannyi sikertelen próbálkozás ellenére is, minden alkalommal igyekszik segíteni földtől elrugaszkodott gazdáján. Kalandozásaik kísérője, bűvölője a telihold is. Végül megérkeznek Párizsba, az Eiffel-toronyhoz, hiszen nagyapó azt mondta, a Hold ott lakik a torony tetején, csak onnan lehet elérni.

9929822Fotó: erdely.ma

A különböző stációk, szereplők alakjaiban pedig valamelyest a Chagall-képekről ismert helyszínek, figurák köszönnek vissza: cirkusz, kakas, nyúl, szénaboglya, lidérces táj, Párizs. A Figura új meseelőadásában debütál a társulat új tagja, Köllő Nándor, aki jelenleg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész szakának hallgatója, és idén kezdi első hivatásos színházi évadát Gyergyószentmiklóson.

A bemutatót követően, november 19. és 23. között turnéra indul az előadás: Zalán Tibor darabja a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban lesz látható a két színház előadás-csere programjának keretén belül.

szamar-a-torony-tetejen-plakat

 

Zalán Tibor: Szamár a torony tetején 

Mesejáték Marc Chagall képeinek ihletéséből

Zebulond, a szamár: Moşu Norbert-László

Boldizsár, a nyughatatlan: Mihály Alpár Szilárd

Hold, a távoli: Vajda Gyöngyvér

Nagyapa a tetőn, Bűvész, Gazda a szekéren, Rendőr a nagyvárosban: Kolozsi Borsos Gábor

Nyúl: Máthé Annamária

Kakas: Köllő Nándor, Olaru Cristian Bogdan m.v.

Béka a kútban, Lidérc: Tamás Boglár

Csavargó utcalámpa, Lidérc: Boros Mária

 

Jelmeztervező: Gál Beáta

Rendező / Díszlettervező: Dézsi Szilárd

*

A bemutató napján, november 12-én, hétfőn:

10:00 órától érvényes a Csipike bérlet

12:00 órától érvényes a Fogarasy bérlet

November 27-én, kedden:

10:00 órától érvényes a Pinocchio bérlet

12:00 órától érvényes a Móka bérlet

süti beállítások módosítása