Iskola és erőszak - Drámapedagógiai program a Marczin

A Magyar Drámapedagógiai Társaság szakmai programjához csatlakozva az iskola és erőszak témáját állítja középpontba a péntektől vasárnapig tartó nemzetközi drámapedagógiai konferencia a Marczibányi Téri Művelődési Központban Budapesten.

Idén huszadik alkalommal rendezik meg a társaság szakmai hétvégéjét, amely ezúttal a Káva Kulturális Műhely konferenciájával egészül ki az Európai Bizottság Daphne programjának jóvoltából - közölte a Káva az MTI-vel.
Pénteken egyebek mellett Andy Kempe, az angliai Reading Egyetem drámapedagógia professzora tart tréninget, a Kolibri Színház bemutatja a 14 éven felülieknek szóló osztályterem-színházi előadását, este pedig a Csavar Színház színészei a Dorottya című darabot adják elő. Emellett lesz beavató drámafoglalkozás 4. osztályosokkal, valamint a részt vevő pedagógusok kipróbálhatnak egy középiskolásoknak tervezett foglakozást.

dramapedagogia2

Szombaton beszélgetésre invitálják az érdeklődőket az iskola és erőszak témakörében, a Káva és a Kerekasztal munkatársai vezetésével lesz drámaírás újsághír alapján, bemutató óra óvodásokkal, könyvbemutatók és mozgástréning. A Krétakör középiskolásoknak szóló Mobil című előadása mellett a romániai Sigma Art Színház agresszióval foglalkozó tanítási drámájának bemutató foglalkozása is szerepel a programban.
Vasárnap egyebek mellett a pápai Teleszterion Színházi Műhely adja elő a Semmi című darabot, emellett drámaírás óra és Janne Teller bemutatott művének feldolgozása alapján drámafoglalkozás is várja a közönséget.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása