"Engem elég nehéz gatyába rázni" - Oszvald Marika mesélt

Az évad elején Rózsikaként debütált a Szép nyári napban. A napokban volt az olvasópróbája a róla elnevezett ‘mesesónak', amit decembertől láthat a közönség. Szóval Oszvald Marika nem unatkozik - de nem is az a típus.

Oszvald Marikát az előző évad végén kerek születésnapot ünnepelt. Nem titkolja, 60 éves lett. Ennek ellenére számára még a nyár is jórészt munkával telt, hiszen rengeteg falunapon lépett fel. Nagyon szereti ezeket a meghívásokat, mert mindig újabb és újabb helyeket ismer meg. "Az utóbbi időben ugyan egyre kevesebbet turnézok, de nyaranta össze-vissza járom az országot. Most is örömmel tettem eleget sok felkérésnek; akadt olyan nap, amikor három helyre is mentem. A lányommal ugyan pár napot a Fertő-tónál voltunk, de ott is szívesen énekeltem. Olyan vagyok, mint egy kamionsofőr, mindig magam vezetek. Ha út közben csak teheneket látok, már ettől is jól érzem magam. Pesten nincsenek állataim, de Gödöllőn igen, négy macskám. Ezek amolyan "mindenki cicái", mert ha nem vagyok ott, akkor a szomszédok etetik őket, ezért szoktam azt mondani, hogy "ridegtartáson vannak".
A munka mellett nem sok ideje maradt, de ő nem is tud tétlenül létezni. Amikor éppen nem utazott, akkor sem tétlenkedett.
"Leköveztettem a pincét, átrakattam a tetőt, nyílászárókat cseréltettem a lakásomban, és babráltam a kertet. Nem vagyok kényszeres háziasszony, de kedvtelésből szívesen főzök, mert az is alkotás. Mindent szeretek, ami valami végeredményt hoz, legyen az akár egy ruha elkészítése, valaminek a felcicomázása, vagy akármilyen szerelési munka, nem riadok vissza semmitől."

oszvald_marika Talán kevesen tudják róla, hogy volt ő toronyugró is, és 15 évesen országos ifjúsági bajnoknő felemáskorláton. Ezen persze vele kapcsolatban nem kell különösebben meglepődni, mert ahogyan egyik kollégája mondja: "Amit a Marika még nem csinált, olyan talán nincs is!" A könnyed cigánykerekek és virtuóz bukfencek láttán nem is gondolnánk, eszünkbe se jutna, hogy két térdműtéten is túl van már. A színpadon mindebből semmit se látni. Ösztönös színésznő, megmaradt benne az a gyermeki játékosság és bátorság, ami képessé teszi arra, hogy estéről estére, újra és újra elvarázsoljon bennünket.
Az idei szezon kezdetén a napokban is látható Szép nyári nap című Neoton musicalben Rózsika, a tábor szakácsnője szerepét vette át.
"Belecsöppentem, mint Pilátus a credóba. Egyszer láttam a darabot, nagyon tetszett a karakter, mert ugyan nem főszerep, de nem csak azokat kell és lehet örömmel játszani, ez soha nem volt kérdéses számomra. Mindig az izgat, hogy amit rám osztanak, azt maximálisan meg tudjam csinálni. Most ugyan úgy éreztem, kevés idő volt a próbákra, mert a Broadway Fesztivál és a Kálmán Imre Nemzetközi Operett-Musical Karmesterverseny, a középdöntők, valamint a döntő előkészületei is ekkor zajlottak. Igazából tehát ez nem is szerepátvétel volt, hanem beugrás. Még a végszavakat is meg kellett tanulni, és csak azután lehetett élni a szerepet. Közben persze figyelni kellett arra, hogy ne zavarjam a partnereket."

oszvald_marika2 Rutinos művésznő, de nem fél bevallani, hogy ilyen esetekben mit érez. "A feszültség most is jelen volt, de nem voltam kétségbe esve. Az első előadás, sportnyelven szólva biztonsági kűr volt, tisztességgel lement, ennek ellenére eléggé kimerített. Második este  felszabadultam, a következő alkalommal már képes voltam "lubickolni" is a szerepben, az előadás részévé tudtam válni, és egyre jobban élveztem a játékot. Ez nagyon fontos, e nélkül nem érdemes, és nem is lehet csinálni. Nemcsak a siker a fontos, hanem az is, hogy belül is megfeleljen magának az ember. Persze, hogy jólesik, és örömmel tölt el a nyíltszíni taps, de nem erre hajtok." Fiatal színésznőként játszott musicalekben is. Imádja az úgynevezett populáris zenét. "Ha otthon bulizok, amikor módom van rá, akkor egészen felpezsdít. Mindig is szerettem a Neoton zenéjét, de soha nem voltam csápoló rajongó. A szerep szerint meg kell hatódnom Csepregi Évától, akiről el kell mondanom, hogy minden sztárallűr nélkül énekel a színpadon. Öröm volt Rózsikaként rajongani érte, nem kellett megerőltetnem magam."
Janza Katával - aki az előadásban szintén "beugróként" formálja meg élvezetesen Panni néni karakterét - cinkosan összekacsintva próbáltak és játszottak. "Ugyanabban a cipőben jártunk. Természetesen azonnal egy hullámhosszra kerültünk, ugyan a nagyobb terhet ő vitte, de azt gondoltam, ha ő meg tudja csinálni, akkor én miért ne. Ráadásul mindketten ugyanazt gondoljuk a poénokkal kapcsolatban; azokat nem lehet csak úgy odadobni a színpadon, nem szabad direktnek lenniük, mert akkor nem mondanak semmit. Szeretek huncutkodni. Katában is megvan ez a tulajdonság, így már a próbákon is öröm volt vele együtt dolgozni."

oszvald_marika_vag Marika azt mondja, egy-egy új feladat előtt eléggé bizalmatlan, nem ugrik a plafonig örömében, kétségei vannak, hogy valóban neki való-e az a szerep, de alapvetően bízik a körülötte levőkben; a rendezőben, a koreográfusban, a partnerekben.
"Lassan idomulok a szerephez, de nem rágódok rajta sokat. Azt szeretem, amikor leterhelnek, ilyenkor idomított állatként csinálom, amit kell, mert azt gondolom, hogy  a másik jobban tudja, hogy mit kell tennem. Minden rendezőre rá kell hangolódni. Szerepet nem adok vissza. Egyszer ugyan megtörtént, hogy nem vállaltam el valamit, mert idegenkedtem, nem szimpatizáltam egy produkcióval, mert a celebvilág elég távol áll tőlem. Viszont, ha tehetem, akkor mindenhova elmegyek, ahova hívnak, legyen az TV, sajtó vagy rádió. Nem kerül erőfeszítésembe."
Oszvald Marika sokat és sokszor játszik együtt fiatalokkal, és ezt nagyon szereti. "Mára sokat változott a világ. A színházban ugyan egy eléggé bezárt közegben élünk, de tudom, hogy milyen pénzközpontúvá és agresszívvé váltak a hétköznapok. Ennek ellenére lelkesen figyelem a mai fiatalokat. Az emberi természet alapjaiban nem változik, egyik oldala megerősödik, a másik pedig gyengül. Az érzelmi közeg az, ami nagyon fontos számomra. Most egy generációváltás idejét éljük, de én jól érzem magam benne, mert frissen tart." 

Egy hónap múlva, 2012 decemberében is lehetősége lesz fiatal művészekkel együtt dolgozni. Sok zenével, tánccal és számtalan meglepetéssel mutatják be „Oszi Boszi, a repülő nagyanyó címmel egy új családi, zenés "mesesó", amelyben Oszvald Marika sokféle csoda mellett még azt is megmutatja, hogyan tud igazából repülni egy valódi Oszi Boszi.
Bár az elmúlt évtizedek alatt mondhatni, hogy operett-sztárrá vált, szívesen vállalna prózai szerepet is, ha a saját karakterének megfelelőt kapna.
"Szeretem a különlegességeket, akár alternatív rendezővel is szívesen dolgoznék, nem utasítanám vissza, még akkor se, ha gumicsizmában és rövidnadrágban kellene játszanom. Minden újat támogatok, ha látom az értelmét, még akkor is, ha ezért a másként gondolkodók megszólnak. Még most is emlékszem arra, amikor egyszer rózsaszínbe akart öltöztetni egy jelmeztervező, érdekes helyzet volt. Tudom, hogy az alkatom miatt engem elég nehéz gatyába rázni; és ha meg tudnám mondani, hogy nekem mi a jó, akkor megpróbálkoznék vele, így viszont nem, tehát végül talpig rózsaszínben játszottam."


Forrás: Operettszínház.hu

süti beállítások módosítása