2012 márciusa óta minden kedden a kerület 60 év feletti lakosaié a MU Színház próbaterme. A Táncórák Idősebbeknek program vezetőjével, Garai Júlia táncművésszel beszélgetett a mu.hu.
MU: Kinek a kezdeményezésére indult a program?
GJ: Idős szüleim vannak, akiknek átmozgató tornát és táncost mozgást tartottam. Ők mondták, hogy “Julikám, ezt nem csak velünk kéne csinálnod; milyen jó lenne, ha ezt másoknak is átadnád!”
A MU Színházban már 15 éve rendszeresen fellépek, állandó kapcsolatom van velük. Hód Adrienn koreográfus, akivel a kezdetektől együtt dolgozunk, mesélt (Erős) Balázsnak az ötletemről, hogy szeretnék 60 év felettiekkel foglalkozni. Balázs ugyanekkor találta ki ezt a 60+ programot, így találkozott a két kezdeményezés.
MU: Nem „csak” táncművész, hanem táncpedagógusi végzettséged is van, és ha jól tudom, korábban is foglalkoztál már kifejezetten idősekkel.
GJ: Első alkalommal az I. kerületben találkoztam 60 évnél idősebbekkel egy kondicionáló órán, ahol a kedvenc néptánctanárom, „Batyu” feleségét helyettesítettem. Nem az volt a cél, hogy kifejezetten 60 felettieknek tartsuk az órát, de olyan korai volt az időpont, hogy főleg idősebbek jöttek el.
Sokan kérdezik, hogy klasszikus balett pedagógusként miért nem klasszikus balettet tanítok. Engem elsősorban az ember érdekel és nem a tánctechnika. Mindig is érdekelt az amatőrök és különböző korosztályok táncpedagógiája. Tanítok óvodában is, szintén keddenként. Reggel tanítom a 60 felettieket, este pedig megyek az óvodába.
MU: Mennyire volt egyszerű a kerületből becsalogatni a nyugdíjasokat erre a programra?
GJ: Balázsék nagyon jól meghirdették, mert már az első órán sokan megjelentek. Az első órán résztvevőknek a nagy része azóta is jár. Újak is folyamatosan csatlakoznak, de maximum 20 főt képes befogadni a terem és ennyire lehet egyszerre odafigyelni.
MU: Érkeznek olyanok is, akiknek az életében azelőtt egyáltalán nem játszott szerepet a rendszeres mozgás?
GJ: Az első órán azok, akiknek nem nagyon volt mozgásos élményük, kicsit megijedtek. Amikor követni kellett egy mozgássort, azt tudták, de amikor a mozgás kivitelezése saját fantáziájukra volt bízva, egyéni megoldásaiktól elbizonytalanodva nem mertek nekirugaszkodni a feladatnak.Sok gátlás volt bennük, de szerencsére most már eljutottunk odáig, hogy nem zavarja meg őket, ha szó szerint nem lehet kifejezni, szavakkal leírni, amit aztán megéreznek, fizikálisan átélnek.
MU: Hogyan épülnek fel a foglalkozások; használsz speciális technikákat?
GJ: Az óra első fele átmozgató torna, a végén improvizálunk. Nem teljesen kötetlen, mindig van egy-két dolog, amire oda kell figyelni: szabályokon belül improvizálunk.
Balettól kezdve Limón-technikával, holisztikus szemléletű technikákkal is dolgozunk, mint az Alexander technika vagy a Feldenkrais módszer. Ezek a természetes mozgáshoz nyúlnak vissza, egészen odáig, ahogy a csecsemők fejlődnek. Amikor még nem tudnak járni, addig próbálgatják a legmegfelelőbb mozgásformát, amíg az hasznos lesz. Ezek a módszerek tehát a leghasznosabb módját keresik a mozgásnak, a túlfeszült izomzatot és rosszul berögzült mozgást igyekeznek kiiktatni.
És természetesen beépítem a saját tapasztalataimat, amit a 25 évnyi munka alatt alakítottam ki. Az improvizációs játékoknál sokat merítek a Hodworks-szel folytatott közös munka eredményéből is.
MU: Milyen változást, fejlődést tapasztalsz a résztvevőkön?
GJ: Van a teremben egy húzódzkodó, a legutóbbi óra előtt azon csimpaszkodtak, hintáztak, akár a gyerekek. Sokkal szabadabb az egész térben való mozgásuk; lehet látni, hogy milyen tereket járnak be. Ha régebben azt mondtam, hogy szabadon használhatják a teret, akkor öt méteren belül maradtak, most viszont már tényleg az egész teret használják.
Jobban odafigyelnek a mozgásrészletekre. Például ha az a cél, hogy csak a jobb csípő emelkedjen, akkor most csak a jobb emelkedik, míg régen az egész törzs megmozdult. Egyszerűen erősebbek, bátrabbak.
Egy hölgy gyerekkora óta összekeveri a jobb és bal kezét. Ez nagyon zavarta, sokszor elnézést is kért; a gátlása miatt nem tudott odafigyelni a mozgás lényegére. Miután megtapasztalta, hogy teljesen mindegy, hogy melyik lábbal indítja a mozdulatsort, azóta nem is keveri össze: ezek a gátak felszabadultak.
Mostanában jött vissza egy másik tanítványom, aki hobbiból fest. Nagyon érdekli az absztrakt irány, de Budapesten nem talált kifejezetten ilyen oktatást. Azt mondta, hogy a tánc és az órám abban segíti a festészetében, hogy hogyan lehet absztrakt módon, de mégis valamit megfogalmazni. Azt vettem észre, hogy nagyon sokféle dologba fogtak bele, mióta ismerem őket.
Van ez a hiedelem az idősekkel kapcsolatban, hogy a kor előrehaladtával szűkül az élettér és vele az egyéni lehetőségek a kiteljesedésre, az önkifejezésre, holott ennek - ha megfelelően foglalkozunk magunkkal – pont az ellenkezője az igaz. A tánc nem csak mechanikus tréningezése a testnek, a belső folyamatokat is éppúgy gondozza.
MU: A MU-ban legközelebb novemberben látunk a Hodworks: Ahogy azt apám elképzelte c. előadásában. Dolgozol most új előadáson/koreográfián?
GJ: Szintén Hód Adriennel próbálunk egy új darabot és emellett továbbra is játsszuk a Basse danse-ot.
Az interjút készítette: Sturm Andrea
Forrás: mu.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.