Bátyai Edina állásfoglalása - Hírek Szegedről

A Fidesz-KDNP-nek megrendült a bizalma a Szegedi Szabadtéri Játékok ügyvezetőjében. Az MSZP szerint politikai és nem szakmai okokról van szó. Hírt adunk Szegedről és közöljük Bátyai Edina, illetve a Színházművészeti Bizottság állásfoglalását.

Szenvedélyes, személyeskedéseket sem mellőző vita után azonnali hatállyal leváltotta Bátyai Edinát a Szegedi Szabadtéri Játékok ügyvezetői posztjáról a szegedi közgyűlés szombaton. Bátyai Edina bízik abban, hogy a kialakult helyzet nem érinti a fesztivál működését.

Botka László szocialista polgármester él az önkormányzati törvényben rögzített hatáskörével és nem írja alá a határozatot. A szegedi közgyűlésnek így tizenöt napon belül rendkívüli ülést kell tartania, és amennyiben a javaslat akkor megkapja a többséget, automatikusan hatályba lép. 
A polgármester méltatlannak tartja, hogy a szegedi Fidesz-KDNP frakció tagjai és a Jobbik képviselője feláldozta a magyar kulturális élet egyik zászlóshajóját politikai céljainak. Botka László szerint ugyanakkor biztató, hogy a teljes művészeti elit, és valamennyi szakmai szervezet ideológiától és pártállástól függetlenül szinte ugyanazokkal a szavakkal tiltakozott a tervezett lépés ellen.
A Szegedi Szabadtéri Játékok és egyúttal a Regionális Összművészeti Központ ügyvezetői posztjára a közgyűlés pályázatot ír ki, ennek szükségességére pénteken több szakmai szervezet is felhívta a figyelmet. A polgármester szerint kérdés, ki fog azok után pályázni, hogy a szegedi kulturális bizottság ülésén Kelemen Csaba egri színészt bemutatták már a játékok leendő igazgatójaként. 
Az önkormányzati tulajdonú céget a vállalkozás belső szabályai alapján Juhász Péter irányítja 2013. február 15-ig. Botka László álláspontja szerint egyébként február 15-ig nem lehet a jogszabályoknak megfelelően, a törvényes határidőket betartva lebonyolítani a pályázatot. 

Bátyai Edina állásfoglalása:

2012. december 1.

„Az elkövetkezendő időszakot tekintve bízom abban, hogy a kialakult helyzet nem érinti a Szegedi Szabadtéri Játékok működését, nem sodorja veszélybe mindazt, amit többek közt Hont Ferenc, Hevesi Sándor, Juhász Gyula és Klebelsberg Kunó óta elődeim és jómagam legjobb tudásunkból, meggyőződésünkből és a szakma iránti elkötelezettségünkből és szeretetünkből fakadóan felépítettünk.

Úgy gondolom, hogy a 82 éves múlttal rendelkező fesztivál sikereit rendületlenül, elhivatott munkával kell folytatni. Hiszem, hogy azok a büszkeségre okot adó eredmények, művészi színvonal, szakmai elismertség, színházművészeti kapcsolatok, melyeket 2004 óta, igazgatásom alatt a fesztivál megszerzett, megtarthatók.

Legyen ez iránymutatás akkor, amikor Magyarország legjelentősebb nyári színházi fesztiváljának vezetéséről gondolkodunk. Bízom abban, hogy a körülmények ellenére tiszteletben tartható a szakmai minőség és a közönség évek óta tartó bizalma.

Mindezektől függetlenül értetlenül állok azelőtt, hogy érdemi indokok hiányában kívánnak dönteni az ügyben.”

A Színházművészeti Bizottság közleménye:

A Színházművészeti Bizottság tagjai támogatják és egyetértenek a Zeneművészeti Bizottság a Szegedi Szabadtéri Színházzal kapcsolatban kiadott nyilatkozatával, felhívásával. Elismerve és fenntartva az adott színházat működtető önkormányzat mindenkori jogát a saját színháza vezetőjének kiválasztására, kiemelt hangsúllyal kívánjuk felívni a figyelmet az Előadó-művészeti Törvény 39.§. (2) pontjára, mely szerint: „a vezető feladatainak ellátására pályázatot kell kiírni”, valamint az Előadó-művészeti törvény 41. §. (5) pontjára, mely szerint: „az állami vagy önkormányzati fenntartású előadó-művészeti szervezet vezetőjének határozott idejű munkaviszonyát rendes felmondással megszüntetni nem lehet”.

Színház.hu, MTI

süti beállítások módosítása