Kerényi Miklós Máté az Elisabeth-ben

Az Elisabeth című musical magyarországi szériája 2012. december 8-tól folytatódik az Operettszínházban. A felújított előadásban új szereplők is bemutatkoznak – köztük Kerényi Miklós Máté, akivel Luigi Lucheni szerepéről beszélgettünk.

A próbák közben Junior Príma díjat kaptál.

Kerényi Miklós Máté: Igen, váratlanul ért a hír, hogy Junior Príma díjra jelöltek Színház- és Filmművészet kategóriában – jól meglepődtem, mert sms-ben értesítettek róla. Többször jelöltek már, de eddig még nem kaptam meg, most se éltem bele magam. Amikor keestek, hogy a jelölés kapcsán különböző anyagokat, információkat kérjenek, illetve, hogy kisfilmet forgassanak rólam, már kezdett gyanús lenni a dolog, sejtettem, hogy itt többről van szó. A párom, az Operaház címzetes magántáncosa Felméry Lili két éve megkapta ezt az elismerést, így ő is megerősítette, hogy ezek az előkészületek valószínűleg arra utalnak, hogy díjaznak. Nagyon örültem, hogy igaza lett.

Ezek szerint többször elhúzták már előtted a „mézesmadzagot”...

Kerényi Miklós Máté: Igen, de nem panaszkodhatok, mert el vagyok kényeztetve díjakkal! Megkaptam a Marsallbotot, a Soós Imre-díjat, remek helyezéseket értem el a Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekversenyen és a Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekversenyen. Minden díjnak örülök – bár soha nem számítok rájuk. Az embernek nagyon jól esik, ha kap visszajelzést a szakmától vagy a közönségtől, ha biztosítják, hogy érdemes arra, hogy tovább művelje amit csinál. Ez is előre visz.

Nem érzed úgy, hogy egy-egy díjjal még nagyobbak lesznek az elvárások feléd?

Kerényi Miklós Máté: A bizonyítási vágy nem a díjakon múlik. Az ember a közönségért dolgozik. Sok helyzet adódik, ami erre ráébreszt. Például egy vidéki fellépés, amikor kiderül, hogy nem fognak kifizetni bennünket, és mégis színpadra állunk, mert vár ránk 500 ember a nézőtéren. Miattuk mégis eljátsszuk az előadást, az ő szeretetük valóban elég ahhoz, hogy az ember tovább lépjen, még többet akarjon megmutatni magából és a szerepéből. Engem ők inspirálnak. Ha a szakmán belül is elismerik a munkámat, az egy plusz.

A következő előadás, amiben találkozhatsz a közönséggel az Elisabeth. Egy ilyen nagy múltú előadásba fogsz beállni.

Kerényi Miklós Máté: Ez igazán furcsa érzés! 1996-ban mutatták be az Elisabeth-et a Szegedi Szabadtéri Színpadon, ahol én még kis Rudolfként szerepeltem, azután viszonylag gyorsan „kinőttem” ezt a szerepet, elkezdtem mutálni, de továbbra is ott ugrándoztam gyerekszereplőként, minden nyáron a színpadon. Most, 16 év után újra megtalált az Elisabeth, pontosabban Lucheni szerepe, és ez nagy izgalommal tölt el. Volt egyfajta előszele annak, hogy ez a szerep elér, ugyanis a Nemzetközi Musical Énekversenyen a Giccs volt a döntős dalom, Lucheniként nyertem a karakterénekes kategóriában. Akkor hatalmas megtiszteltetést jelentett számomra, hogy Lévay Szilveszter azt mondta, nagyon szeretne látni ebben a szerepben, mert én vagyok az a Lucheni, akit ő elképzelt a darabhoz. Szerintem ő ezzel a kijelentéssel elültette a bogarat a Direktor úr fülébe is. Biztos az is számított, hogy akkor, amikor elkezdtük felújítani az Elizabethet, a társulat egy része A Szépség és a Szörnyeteggel turnézott, ezért mindenképpen új szereposztást kellett készíteni – így kerültem a darabba.

Hogy érzed magad Lucheni bőrében?

Kerényi Miklós Máté: Rettentő jól, ugyanakkor nagyon melós ez a szerep! Mondom ezt annak ellenére, hogy kívülről tudom az egész darabot - csak eddig egy másik szemszögből vizsgáltam. Kívülről nézve nagyon könnyednek tűnt: Lucheni énekel egyet-kettőt, kimegy, megint belibben, mond pár mondatot... A valóságban végig színpadon vagyok, rohangálok föl-alá, kész őrültek háza! (Nevet.) Perzse borzasztóan élvezem: nagyon nagy flash, rengeteg nosztalgikus élmény! Az sem utolsó, hogy egyszer majd leszúrhatom kedves Janza Kata kollegámat.(Nevet) Az egyik szemem sír amiatt, hogy az ember, aki engem, kis Rudolfként leemelt a lépcsőről, Szabó P. Szilveszter, már nem játssza velem a Halált, nem ő fogja odadobni nekem azt a bizonyos reszelőt. A másik szemem viszont nevet, mert Dolhai Attilával - akivel együtt voltunk főiskolások és rengeteget közös munkánk volt már - most együtt fogunk beállni az Elisabethbe, két nagy szerepbe, Attila lesz az én Halálom.

Földes Tamás a kezdetektől játssza Luchenit, a legutóbbi Elisabeth felújításnál állt be Mészáros Árpád Zsolt, veled kiegészülve hármas szereposztásban játsszátok ezt a szerepet – külsőre, habitusra is teljesen különbözőek vagytok. Milyen lesz a te Luchenid?

Kerényi Miklós Máté: Lucheni szerepe azért is különleges, mert olyanná tud alakulni a figura, mint az az ember, aki játssza. Óhatatlanul csengenek a fülemben Johnny (Földes Tamás) hangsúlyai, hiszen az évek során annyiszor hallottam őket. Pont emiatt hatalmas felelősség - saját magam felé is- hogy meg tudom-e mutatni azt, amit a szerepről gondolok. Hogy pontosan miben lesz más az én Luchenim, egyelőre nem tudom kifejteni. A 3. 4. 5. előadást követően, amikor már elérkezett hozzám a nézők, a barátok, a család véleménye, akkor talán szavakba lehet majd önteni.

Lehet azt mondani, hogy egy szerepálmod teljesül?

Kerényi Miklós Máté: Mivel azt gondolom, mindig türelemmel kell várni milyen karaktert dob a gép, és az abban rejlő lehetőségeket kell megragadni, nagyon örülök ennek a kihívásnak. Egyébként ebben a darabban mindenki Halál szeretne lenni – én is! De ahhoz, hogy Halált játszhassak, kellene rám plusz 20 centi és 20 kiló, vagy nagyon pici szereplők mellém. (Nevet.) Komolyra fordítva a szót, nem gondoltam volna, hogy az Elisabeth rám talál, de nagyon vágytam rá. Most boldog vagyok, hogy próbálhatom, játszhatom.

Kodova Michaela / Színház.hu