Templomban és börtönben is fellép a soproni színház

Templomban és börtönben is fellép a közeljövőben a Soproni Petőfi Színház társulata, amely új missziójának tekinti, hogy a teátrum falain kívül is közvetítse a kultúrát.

A színház közlése szerint az első különleges helyszínen bemutatott produkciójuk a Silentium - a csendtől a szóig című est lesz, amely Wass Albert életművét mutatja be a néhai Bánffy György színművész szerkesztésében és rendezésében.
Az első bemutatót december 9-én tartják a soproni Szent György Plébánia Jezsuita termében, majd december 18-án a győri Büntetés-végrehajtási Intézetben, 21-én pedig a sopronkőhidai Fegyház és Börtönben lép fel a darabbal Ács Tamás és Papp Attila színész.

kep Ma Wass Albertet mondani Magyarországon inkább politikai tett, mint irodalmi. A mi megközelítésünk szeretne irodalmi értékein át hatni és szólni a hűségről, a megalkuvás nélküli hazaszeretetről, Istenről, emberről. Egy olyan ember sorsából merítve, aki gyakran állt az országút szélén, és ritkán sütött rá a nap. Mellőzve minden szégyenteljes jelenkori aktualitást, ez a műsor nem valakik vagy valami ellen, hanem mindannyiunkért kíván szólni - ajánlotta Pataki András színházigazgató a publikum figyelmébe az estet.
Július eleji sajtótájékoztatóján jelentette be a májusban kinevezett direktor, hogy a korábbinál nyitottabb színházat képzel el, ennek egyik elemeként említette, hogy iskolákban és kocsmákban is fellép majd a társult. Előbbi lehetőséget nyár óta ajánlják fel a város iskoláinak, utóbbival pedig szeptember végén debütáltak.

süti beállítások módosítása