Dočekal rendezése zárja az Interferenciák Fesztivált

Végéhez közeledik Kolozsváron a színházünnep: a Kolozsvári Állami Magyar Színház szervezte INTERFERENCIÁK 2012 Nemzetközi Színházi Fesztivál utolsó két napján a Habima Nemzeti Színház, a Kosztolányi Dezső Színház és Urbán András Társulata koprodukciója, a Kolozsvári Nemzeti Színház, valamint a prágai Nemzeti Színház előadásai kerülnek színpadra.

Shay Pitovski és Shahar Pinkas Az ígéret földje című előadása (r: Shay Pitovski) december 8-án 19 órától látható a Nagyteremben. „A korlátok - határsorompók, kerítések – által közrezárt színpadon zajló előadás három szudáni háborús menekült félelmetes helyzetére derít fényt. Közjátékként olyan izraeliek monológjait halljuk, akik országuk idegen uralma ellen háborognak. Az ígéret földje végén a fiatal színészek előlépnek, és elmondják saját történetüket: nagyszüleik a Holokauszt és a szovjet Gulág elől menekültek Izraelbe. Mind menekültek vagyunk” – foglalta össze a lényeget Shay Pitovsky rendező. Az izraeli Habima Nemzeti Színház héber nyelvű előadása a fesztiválon magyar és román felirattal, angol szinkronfordítással látható.

Az előadás napján, 10 és 13. óra között, valamint 16.30-tól a színház jegypénztárában féláron, 10 lejért lehet jegyet váltani a Habima Nemzeti Színház produkciójára.

Este, 21 órától a Kosztolányi Dezső Színház Urbán András rendezte Turbo Paradiso című előadása látható. „Előadás, mely napról-napra egyre aktuálisabb. Előadás rólunk és róluk.  Gyengéd félelem szünet nélkül. A mennyország nem baszkódik. És egy érdekes alapkérdés: Mitől félek egy adott ország polgáraként? ...valami, amiről érdemes beszélni...“ – mondja a Danilo Kiš emlékének ajánlott előadásról a rendező.  A Turbo Paradisót Kolozsváron román és angol feliratozással nézheti meg a közönség, az előadást csak 16 éven felülieknek ajánlják az alkotók.

December 8-án a TIFF-házban 14 órától nyílvános bemutatóval zárul a Iosif Herţea vezette zenei workshop, majd este 23 órától DJ. Danilov keveri a zenét.

A fesztivál utolsó napján Ada Milea koncertelőadása, A sziget a Kolozsvári Nemzeti Színház színpadán  kerül bemutatásra. A Gellu Naum nyomán készült előadás december 9-én 17 órától látható. „Ada Milea zenés Szigete Robinson történetét állítja színpadra – Gellu Naum Robinsonjáét, aki egy magányos, mégis emberekkel teli szigeten van egyedül. Gellu Naum szürrealista költő és drámaíró azonos című színdarabjának komoly játéka találkozásokból és helyzetekből összeálló kirakós, melyekben egzotikus szereplők vesznek részt: egy hableány, egy kalóz, egy beduin, valamint Robinson elveszett családjának tagjai. A keresések, üldözések, találkozások és elválások gyorsak, szinte mechanikusak, egyetlen közös elemük a magány – az elveszített és újra megtalált magány. Ada Milea a Gellu Naum által összegyűjtött magányok száz százalékban teátrális koncertjét teremti meg, a Kolozsvári Nemzeti Színház színészeinek hangjával és jelenlétével.” A román nyelvű előadás angol felirattal nézhető meg.

Figaro_hazassaga_Martin_Spelda

A prágai Nemzeti Színház Egy őrült nap, avagy Figaro házassága című előadását Michal Dočekal rendezésében 19 órától tőzték műsorra a fesztivál szervezői a Kolozsvári Állami Magyar Színház Nagyszínpadán. A klasszikus francia komédián nem fogott az idő. Esküvője napján Figaro, a szolga megvédi szerelmét, Susannát Almaviva gróf közeledésétől, aki az első éjszaka jogát (ius primae noctis) próbálja érvényesíteni. Figaro ravaszságán és ügyességén szórakozhatunk, megtapsolhatjuk bátorságát, amikor nyomatékosan rákérdez: miért is létezik a kiválasztottak osztálya, akik magukhoz ragadják az előjogokat? A dráma társadalmi aspektusa több mint két évszázad múltán újra időszerűvé vált. Az előadást rendezte.

A TIFF-házban 15 órától a Játéktér című új színházi lap bemutatójára várják a szerkesztők az érdeklődőket. A Játéktér színházi periodika azért jött létre, hogy aktív részese legyen a romániai magyar színházi életnek. Egyrészt krónikája, másrészt közreműködője kíván lenni ennek a művészi nyelvében és struktúrájában is rendkívül sokszínű világnak a román és a magyar kultúra metszéspontján. Magyar és román alkotók, kritikusok, írók a szereplői és a létrehozói ennek a lapnak, amely nagyrészt a közönség számára is érthető, elérhető nyelven beszél közegünk színházművészetéről.

Az INTERFERENCIÁK 2012 Nemzetközi Színházi Fesztivál a 23 órától kezdődő TIFF-partival zárul.

süti beállítások módosítása