Thália Humorfesztivál februárban

Humoros színházi előadásokkal, komédiákkal, klasszikus kabaréval és stand-up comedyvel várják a közönséget 2013 februárjában a Thália Humorfesztiválon.

Az ötnapos rendezvény keretében 13 produkció látható a budapesti Thália Színház négy játszóhelyén.

Bereményi Géza, a teátrum igazgatója az esemény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy harmadik alkalommal rendeznek fesztivált a Thália Színházban, amióta az új vezetés megkezdte munkáját. Tavasszal a teátrum a határon túli, ősszel pedig a vidéki színházakat látta vendégül. A februári fesztivál programján vidéki nagyszínpadi, valamint budapesti stand-up- és kabaréprodukciók szerepelnek.
Lantos Anikó fesztiváligazgató elmondta: a február 3-tól öt napon át tartó rendezvény ötlete onnan jött, hogy az egykori Mikroszkóp Színpad - Mikroszínpad néven - a Thália Színház részévé vált, és hagyományait folytatva szeretnének humoros előadásokat műsorra tűzni. A teátrum felkért két színházi szakembert - Kárpáti Péter író-dramaturgot és Oláh András rádiós műsorvezetőt -, hogy a fesztivál programjának összeállításához az ország színházait járva válogasson az előadások közül.

thalia A rendezvény programjaihoz szakmai beszélgetések is kapcsolódnak, így a szervezők szerint a fesztivál komoly szakmai eseménnyé is válhat.
A programban négy nagyszínpadi, négy stúdió-, négy stand-up- és egy egy kabaréprodukció szerepel. Meghívást kapott a szombathelyi Weöres Sándor Színház Szentivánéji álom (rendező: Mohácsi János), a Miskolci Nemzeti Színház Dandin György (rendező: Rusznyák Gábor), illetve a Szegedi Nemzeti Színház Hétköznapi őrületek (rendező: Balikó Tamás) című produkciója, a negyedik előadásról még folyik a technikai egyeztetés.
A stúdió-produkciók között a Katona József Színház Gondnokság című színházi sorozatának "különkiadása", a Sanyi és Aranka Színház Roadmovie (rendező: Máthé Zsolt) és a Gólem Színház Lefitymálva (rendező: Borgula András) című előadása található meg.
A stand-up műfajának kedvelői a Mikroszínpadon Márton András Újvilág rapszódia, Bödőcs Tibor Az élet értelme és kertészeti tippek, Kovács András Péter Evolúció, valamint Hadházi László Méd in Hungeráj című produkcióját láthatják A szomszédnéni odaát van című kabaré-előadás mellett.
A meghívott előadások közül a februári eseményen a színház által felkért zsűri választja ki az általa legjobbnak ítélt produkciót. A zsűri tagja Schell Judit és Kerekes József színművész, Kulcsár Viktória, a FÜGE Produkció vezetője, Bagdy Emőke szakpszichológus, valamint Hajós András humorista.

süti beállítások módosítása