Hétfőre lesz új igazgatója a Nemzetinek

Hétfő reggelre sajtótájékoztatót hirdetett Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter. Itt jelenti be, ki lesz a Nemzeti Színház új vezetője.

A Nemzeti Színház igazgatói pályázatára négyen jelentkeztek: a jelenlegi főigazgató, Alföldi Róbert mellett Vidnyánszky Attila, a Debreceni Csokonai Színház vezetője, valamint Szennyai Mária színésznő és Hidvégi Miklós színész-rendező adta be pályázatát.

Nemzeti_SzinhazFotó: hirextra.hu

A bíráló testületben helyet kapott Kerényi Imre rendező, Nagy Viktor rendező, Szigethy Gábor színháztörténész és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház megbízott főigazgatója. A munkavállalókat Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze, a Színházi Dolgozók Szakszervezetét pedig Konrád Antal színművész képviseli. Rajtuk kívül a miniszter jelöltjeként Révész Mária miniszteri főtanácsadó, a munkáltatói jogkör gyakorlójának képviseletében pedig az Emmi két szakreferense vesz részt a testület munkájában.

 

 

Forrás: Színház.hu, Népszabadság

süti beállítások módosítása