Vaknyugat - Gothár és Alföldi az Átriumban

Az Átrium Film-Színházban mutatják be december 30-án Martin McDonagh Vaknyugat című darabját. Az előadást Gothár Péter rendezi, szereplői: Alföldi Róbert, Ficza István, Mészáros Piroska és Rétfalvi Tamás.

A Vaknyugat két testvér folyamatos háborújának története, akik egyébként egy fedél alatt élnek egy Írország legszélén fekvő falu határában, távol mindentől. Egymásra vannak szorulva, ám a mindennapjaikat az egymás elleni harc tölti ki. Kivéve persze, ha horogra akad egy ellenség a külvilágból, a faluból, meg persze, ha az érdekeik éppen úgy kívánják. Az önértékelési és alkoholproblémákkal küzdő helyi pap, Welsh atya megpróbálja kibékíteni a két testvért – ami lehetetlen küldetésnek tűnik.

A Welsh atyát alakító Alföldi Róbert, mint mondja, eddig nem nagyon kedvelte az ír szerző munkáit. „Hátha megszeretem McDonagh-t. Az emberek miatt vállaltam el: a fiatalok miatt, akikkel még nem dolgoztam, illetve Gothár Péter miatt – akivel meg már dolgoztam, és ezért. Nem tudnám megmondani pontosan, milyen ez a Welsh atya. Talán ő maga sem tudja. Egy olyan közegben létezik, amiben semmi sem stimmel számára, és azt hiszem, képtelen bármit is megoldani az életében. Ez – minthogy egy papról beszélünk – finoman szólva némi elkeseredéssel tölti el. Welsh kereső és nem találó ember” - fogalmazott a Nemzeti Színház igazgatója.

vaknyugat_gothar_peter_alfoldi_robert_olvasoproba

Az előadás létrehozásának ötletét egy egyetemi vizsgaelőadás adta. Két évvel ezelőtt mutatták be az Ódry Színpadon a McDonagh-gyakorlatok című előadást, Gothár Péter rendezésében, amelyben az általa korábban a Radnóti Színházban rendezett A kripli és a Pesti Színházban bemutatott Vaknyugat néhány jelenetét készítették el új értelmezésben a hallgatók. A jelenlegi előadás az akkori nagy sikert aratott vizsgamunka kidolgozása teljes értékű előadássá. Az alkotók úgy érzik: a Vaknyugat olyan darab, amelynek elég fontos és érzékeny áthallása van a mai magyar valóságra, a közéletre és a mindennapokra, az egymástól végletesen elszakadt magyar társadalomra – szókimondó, egyben végtelenül szórakoztató tragikomédia, amelyben a klasszikus bohózati helyzetektől a groteszk fekete humorig a komikum minden szintje előfordul, mégis minden eleme valóságos: a hiány, a taktikázás, a mindenen túlmutató legyőzni vágyás, a reménytelen megoldáskeresés, a harc és a béke, a bűn és a megbocsátás.

vakynugat_imazsfoto_ficza_istvan_retfalvi_tamas

Gothár Péter elmondta: „A Vaknyugat szereplőinek sorsa átélhető, magyar történet akkor is, ha az ő életük más országban alakult drámává. McDonagh elszigetelődött emberekről szóló, ironikus jellem-formái a magyar színházi választékban hiánypótló darabok. Fontos, hogy valami tovább épül ezzel az előadással. Olyan színészekkel is dolgozhatok, akikkel közös munkánk még az iskolában kezdődött, a folytatás lehetősége inspirál engem. Egy mai, vaknyugati színház-alakulásban részt venni szintén elég inspiratív. ”

vaknyugat

A Connor testvéreket Ficza István és Rétfalvi Tamás alakítja. Mészáros Piroska a falu egyetlen vonzó és fiatal hölgyét, Kicsilányt játssza az előadásban.

A feladatát színházi katalizátorként leíró vállalkozás, a párbeszéd és kommunikáció létrejöttére irányuló kulturális projektekben, fiatal, illetve tapasztalt alkotók együttműködésében gondolkodó Kultúrbrigád produkciójában készül.

A Vaknyugat bemutatója az újonnan megnyitott Margit körúti Átrium Film-Színházban (régi Május 1. mozi), annak első saját produkciójaként kerül színre. A premier 2012. december 30-án este 8 órakor lesz.

süti beállítások módosítása