MMA-tagok nyilatkoztak Fekete György mellett

A Magyar Művészeti Akadémiát (MMA) és annak elnökét, Fekete Györgyöt felhasználva a kormány ellen indult "hecckampány" - áll abban a több MMA-tag, köztük Czakó Gábor író, Mezey Katalin költő, műfordító, Schrammel Imre keramikus, Somogyi Győző és Szemadám György festők által jegyzett nyilatkozatban, amelyet pénteken juttattak el az MTI-hez.

A nyilatkozat aláírói emlékeztetnek: "az MMA köztestületté alakítása az egyetértés és helyeslés mellett a művésztársadalom és a politikai élet egyes képviselőiben kételyt, ellenérzést váltott ki", ezért az idei évet ennek a helyzetnek az értelmezése, a szakma és a közvélemény egészének a "történtek pozitív hozadékairól való tájékoztatása" töltötte ki.
"Ez sok sajtóeseményt jelentett, amelyek során elhangzottak az MMA képviselői részéről olyan megfogalmazások, kijelentések is, amelyekkel nem értünk egyet. Ennek ellenére nagyra értékeljük mindazt, ami az MMA alapítója, korábbi - és örökös - elnöke, Makovecz Imre építőművész szellemében a magyar művészeti élet megújítása érdekében történt" - áll a dokumentumban.
Mint hangsúlyozzák, a "döntő kérdésekben" elődjéhez hasonlóan Fekete György mellett is kiállnak, hiszen az MMA köztestületi szerepének kimunkálása, és a jelentős életművekkel bíró akadémikusok erkölcsi és anyagi megbecsülésének kiharcolása igen nagy mértékben hozzá kötődik, neki köszönhetően jutott idén kétszáz művészeti szervezet és alkotó szakmai és anyagi lehetőségekhez.

fekete_gyorgy Az MMA "feladata az egész magyar művészeti élet társadalmi szerepének javítása, a különböző esztétikai elvek szerint születő, de egyaránt értékes alkotások létrejöttének és érvényre jutásának segítése" - fogalmaznak az aláírók, hozzátéve: ezt nagyon megnehezítik "a kapcsolatokat elmérgesítő igaztalan támadások".
Mint hangsúlyozzák az elmúlt hetekben a sajtóban és a világhálón "névtelen blogírók és elszánt sajtó- és médiaszakértők gúnyolják és rágalmazzák" Fekete Györgyöt, és gátlástalan politikai támadások célpontjává teszik őt és az általa vezetett intézményt. 
"Tiltakozunk, mert tudjuk, hogy ez döntően politikai hecckampány, Fekete Györgyöt és az MMÁ-t ürügyként használva az ellen a kormány ellen irányul, amely a Magyar Művészeti Akadémia köztestületté emeléséről szóló döntésével - a Magyar Tudományos Akadémia megalapításához hasonlóan - egy, a magyar kulturális életből eddig hiányzó, fontos szakmai intézményt hozott létre" - zárul a nyilatkozat.
A dokumentumot az MTI-hez eljuttató Mezey Katalin a távirati iroda megkeresésére elmondta, a nyilatkozatban megfogalmazottak nem az elmúlt napokban az MMA-ból kilépő tagok - Fehér László és Bukta Imre festő, Nagy József és Novák Ferenc koreográfus, Ekler Dezső építész, Korniss Péter fotográfus, Tompa Gábor rendező, Cserhalmi György színművész és Rost Andrea operaénekes - ellen szólnak.
"Ahogy ők kiléptek, és ezzel valami gesztust tettek, mi is a magunk részéről indokolni szerettük volna azt, hogy mit jelent nekünk az akadémia" - fogalmazott. Mint hozzáfűzte, tiltakozni szerettek volna az interneten megjelenő támadások, többek között egy Fekete György nevében írt online napló ellen.
"Ezek legnagyobb része névtelenek gyalázkodása" - jegyezte meg Mezey Katalin.

süti beállítások módosítása