"Szabad leszek" - Kulka János a Nemzeti-pályázatról

Ha Vidnyánszky Attila marasztalná is, akkor sem maradna a Nemzeti Színháznál a döntés mögötti politikai cirkusz miatt. Kulka János a HVG-nek mesélt.

A kérdésre, milyen most a társulat hangulata, elmondta: “Valami furcsa tanácstalanságot, szomorúságot érzek. Fájdalmas volt Frici (Hollósi Frigyes - a szerk.) elvesztése: olyan üresség lett, mintha a színház szíve megszűnt volna dobogni. Sok ez most. Olyan veszteségek, amiket az ember hirtelen nem tud feldolgozni. Aznap az Angyalok Amerikábant játszottuk, az előadás végén hatszáz fős álló nézőtér, tíz perces ordítós, sírós vastaps volt, egy ilyen egészen különös élmény, ritka színházi pillanat. Nyilván benne volt Robi ünneplése, egyfajta búcsú ettől a társulattól, köszönetnyilvánítás az elmúlt öt évért” – mesélte a színész, aki a társulat elvesztését fájlalja a legjobban, úgy véli, ritka, hogy egy ilyen szeretetteli közösség kialakuljon.

kulka

Arról is mesélt, mi volt az első gondolata, amikor nyilvánosságra hozták az eredményt: “Hogy szabad leszek. Nagyon rosszul tűrök bármiféle kötöttséget, ha az akaratom vagy az ízlésem ellenére kell valamit csinálni. Egész életemben olyan szerencsés voltam, hogy azért csinálhatok bármit, mert örömet lelek benne vagy hiszek benne. Tíz éve vagyok a Nemzeti Színház tagja. Rengeteget játszottam az elmúlt egy-két évben, olyan sokat, hogy néha már azt érzem, hogy meghaladja az erőmet” – árulta el a színész, aki szerint nincs semmi gond Vidnyánszky Attila művészi kvalitásaival, bár azt gondolja, sokkal egyenesebb dolog lett volna kinevezni. “Nehezen értelmezhető számomra, hogy egy Vidnyánszky formátumú személyiség elfogad egy ilyen bíráló bizottságot. Azt sem értem, miért szükséges egy miniszteri biztos kinevezése a hátralévő hónapokra. Talán nincs más választásuk, vagy úgy érzik, hogy lojálisnak kell lenni. Inkább az a furcsa, hogy minden művészi szempontot felülír ez a vélt lojalitás. Nem hiszem, hogy Orbán Viktor várja a Nemzeti Színház bírálóbizottságától, hogy Vidnyánszky mellett szavazzanak, hanem akik szavaznak, úgy gondolják: ez az elvárás velük szemben. A mai Magyarország tragédiája az igazodás” – tette hozzá Kulka János.

"A legfontosabb az, hogy magamat kivegyem a történésekből. Hogy ne a saját sorsát féltő, biztos pozíciói elvesztésétől rettegő idősödő színész legyek. Legbelül szabad vagyok. Csak a szabadság a fontos, ez jelenti a biztos pontot az életemben" - nyilatkozta a színész.

A teljes interjút itt olvashatják.

 

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK


süti beállítások módosítása