Bécs után Frankfurtban a Szépség és a Szörnyeteg

22 előadást tartott, mintegy 40 ezer néző előtt az Operettszínház, A Szépség és a Szörnyeteg bécsi vendégjátékának alkalmából. A társulat immár Frankfurtot ostromolja, az Alte Operben.

Újabb várost vett be a Böhm György által rendezett A Szépség és a Szörnyeteg csapata. A Budapesti Operettszínház repertoárján 2005 óta szereplő Disney-musical, Alan Menken zeneszerző műve 300 előadásra kapta meg a játszási jogot német nyelvterületen. München, Köln, Drezda és Mannheim után 22 alkalommal volt látható a bécsi Stadthalléban a produkció, közel 40 ezer néző előtt. 

A Kurier így írt a produkcióról: "Az adventi időszak romantikus hangulatban telik a Bécsi Stadthalléban. Lehet kellemesebb, mint egy csodás szépségű művel ebben a hideg időben felmelegíteni az ember szívét? A francia népmese történetét feldolgozó, német nyelven színpadra állított musicalprodukcióval - ami a szépséges Belle-ről és az elvarázsolt hercegről szól - vendégszerepel a nagynevű Budapesti Operettszínház a Wiener Stadthalléban. Magávalragadók a főszereplők jelmezei, mint pl. a beszélő gyertyatartó, Lumiére-é, az éneklő Madame Pottine teáskannáé, a Herr von Unruh állóóráé, vagy a Szörnyeteg kastélyának többi elátkozott bútordarabjáé." 

img_4359

Az Österreich című lap is méltatta az előadást: "A Wiener Stadthalléban látható musical abszolút megfelel annak az elképzelésnek, amely egy Disney-turné produkciótól elvárható. Előkarácsonyi móka az egész család számára. Aki nem riad vissza a látványos meséktől, kedvelni fogja a családbarát Disney-musicalt, méghozzá kiváló énekesekkel és nagyszerű jelmezekkel. (...) A magyar együttes csúcsformában mutatkozott be!" 

img_4400

Vörös Edit és Bálint Ádám

A Szépség és a Szörnyeteg csapatának jutott ideje - ha nem is sok - a kikapcsolódásra, felkeresték például a bécsi karácsonyi vásárt - mint arról képeink is árukodnak. Hazaérkezésük után azonban éppen csak egy ki- és becsomagolásra futotta, hiszen a darabot, december 20-tól, a frankfurti Alte Operben játsszák.

img_4672

Ebben az időszakban egyébként a Nagymező utcai teátrum operett-szekciója is Németországban turnézik, gálájukat megtekintheti majd München, Nürnberg, Regensburg és Essen közönsége - a több ezer kilométeres út során az operettesek az év utolsó napján egy koccintás erejéig biztos találkoznak  a Szépség... társulatával Frankfurtban!

Forrás: operettszinhaz.hu

süti beállítások módosítása