'Ahol igenek vannak, ott nem is bujkál' - Mohácsi János mesélt

Mohácsi János a Heti Válasznak mesélt Liliomfiról, A Dohány utcai seriffről és arról, mi fér bele az ő színházesztétikájába. Lapszemle.

A Heti Válasz interjújából:

Elsőként legutóbbi rendezéséről, az Örkény Színházban színre vitt Liliomfiról mesélt Mohácsi János: “Az a darab előadhatatlan úgy, ahogy leírták. Látszik rajta, hogy két nap alatt összecsapták. Ilyen merészségre még én sem lennék képes. Az is tény, hogy egy másik színházi ízlésnek készült, ami ma már nincs, de már az az ízlés sem létezik, ami a Liliomfi-filmben megjeleik. Nagyon meg kell dolgozni azért, hogy a történet értelmezhető és átélhető legyen ma is” – fogalmazott a rendező, aki szerint a szövegnek mindenféleképpen igazodnia kell az adott társulathoz.

Mohácsi arról is mesélt, darabjait halálukig nézi. “Mint minden organizmus, úgy az előadások életében is döntő a visszacsatolás, a feedback. (…) A karakter szabad préda, de a színészek nem. Kevés van belőlük, és nagyon sérülékenyek. A rendező feladata, hogy helyzetbe hozza és kiteljesítse őket. Persze nem mindenkinek esik jól, amit én szeretek” – fejtette ki a rendező, aki elárulta, azt szeretné, hogy az előadások közben is sírjanak, kacagjanak a nézők, a szószoros értelmében hulljanak a könnyek.

“Azt bírom a leginkább, amikor el sem lehet dönteni, hogy sírjunk-e vagy nevessünk, mert annyira megrázó és egyben mókás, amit a színpadon látunk. Emellett szeretek a színpadon meglepetést is okozni a nézőnek. Nem szeretném, ha azt érezné, hogy jobban járt volna, ha leveszi a polcról otthon a kötetet és elolvassa. Azért csinálok ilyen előadásokat, mert én is azt szeretem a színházban, hogyha nem kiszámítható valami” – magyarázta Mohácsi, aki A Dohány utcai seriff rendezéséről is mesélt, ami holokauszt túlélők visszaemlékezései alapján született. “A helytartónál is azt mondták, hogy bezzeg abban nem tudtam nevettetni, dehogynem tudtam. És a Csak egy szögben is tudtam. Ott is volt, hideg-meleg, sírás-nevetés is. Mindenben tudok. Ebben most kevesebb a nevetés, de van” – mondta Mohácsi János.

mohacsi_janos

A Heti Válasz arról is kérdezte a rendezőt, egyetért-e a következő idézettel, ami Vidnyánszky Attilától, a Nemzeti Színház leendő igazgatójától származik: „Jó ideje nem vagyok hajlandó úgy befejezni előadást, hogy az totális reménytelenségről, és szétesésről szóljon, és ez tudatos."

“Egy fontos van, hogy a színház megszólítsa a nézőket valahogy. Engem nem zavar a pesszimista világlátás sem. Magamat nem sorolom a pesszimisták közé, de kánonokat lefektetni szerintem egyik művésznek sincs joga. (…) Vidnyánszky, aki főnököm a Kaposvári Egyetemen, azt nyilatkozta: igeneket szeretne látni a színpadon. Én ezt a mondatot nem tudom értelmezni. Az én színházesztétikámba nem fér bele, hogy igenek legyenek a színpadon. Ilja Ehrenburg írja - tudjuk, nem az ő találmánya -, hogy ahol igen van, ott valahol egy nemnek is kell bujkálnia, mert különben nincsen igen. A színház a konfliktusok révén, két oldal igazságát kell, hogy megmutassa, mert ha ez nincs, akkor nem drámai dologról van szó, hanem másról, ami lehet szakrális, látványos, nagyszerű, zenés és prózai, de nem színház. Egy olyanfajta színháznak, ami csak a pozitívumot akarja láttatni, annak egész egyszerűen nem lesz közönsége, mert színházelméleti úton könnyen ki lehet mutatni, hogy az unalmas lesz. Sem a jobboldali, sem a baloldali néző nem viseli el az unalmas színházat, ez politikai nézettől független” – nyilatkozta Mohácsi János.

Arról is faggatták, ha Vidnyánszky felkérné, rendezne-e a Nemzetiben.“Kemény tárgyalás lenne, de nagyon sok minden függ attól, hogy mit fog csinálni Attila a Nemzetiben. Számomra meghatározó lesz az is, hogyan veti a fejszét a társulatra. Elhangozhat olyan név, akinek az elbocsátása esetén, ha kiderülne, hogy ő vele nem tud együtt dolgozni, akkor én is azt mondanám, hogy nekünk nem kell együtt dolgozni a Nemzeti Színházban” – nyilatkozta Mohácsi János.

A teljes interjút itt olvashatják.

süti beállítások módosítása