Táncfilmek, kabaré és próza a Bethlen Téri Színházban

 Az újra megnyílt, befogadó- és produkciós színházként működ, immáron egy éves Bethlen Téri Színház a színházi előadások mellett galériát és kávézót működtet, tánckurzusokat tart, klubprogramot és fesztiválokat szervez és felállított egy, a társadalmi szerepvállalásra épülő támogatói rendszert is a hosszú távú életben maradás zálogaként.

A múlt évi támogatási rendszer változása arra ösztönözte a Bethlen téren dolgozókat, hogy 2012. január elején létrehozzák a Bethlen Téri Színház Nonprofit Közhasznú Kft-t, ami azt a változást is magával hozta, hogy a kft vezetői maguk határozhatták meg a hely profilját.

2012-ben összesen 112 előadást, 8 bemutatót, 7 kiállítást, 2 fesztivált, 5 koncertet, 7 filmvetítést rendeztek.

Az állami támogatás megszűnése és az életbe maradásért márciusban elindították háromszintes támogatói körüket, a Zsöllyét, az 5, 10 és 20 ezer forintos támogatói kártyák vásárlói a számos kedvezmény mellett a színház támogatói körének is tagjai lettek. Novembertől a Balkon és Páholy körökkel a kisebb illetve nagyobb cégek felé kezdtek el nyitni, az összegek mellett a támogatóknak nyújtott kedvezményeket is növelték. Közel 100 támogató, eddig több mint 1 millió forinttal járult hozzá a működésükhöz.

Az anyagi nehézségek ellenére a Bethlen Téri Színház 2013-ban még több újdonságot nyújt a közönségének választékos programokkal többek között két fesztivállal, megújuló vasárnapi családi programmal, a nyugdíjas korosztály megszólításával, a kabaré felélesztésével.

bethlen

2012/13-as évad második felében 9 új premierre kerül sor. A bemutatók sorát a tánc nyitja. Leértékelés címmel a Zadam Társulat februárban, márciusban a bolgár Jivko Jeliazkov Mono Crossing szólódarabja a Közép-Európa Táncszínház táncművészével, Hargitai Mariannal, áprilisban pedig Juhász Zsolt és a Duna Táncműhely A csend szigetei című koreográfiája kerül bemutatásra.

A táncelőadások mellett prózai előadások bemutatóit is láthatják. Március elején Térey János Paulus című darabjának színpadi változatát Makranczi Zalán, a Nemzeti Színház művésze állítja színpadra, majd Csomor Csilla színművész önálló estjén Blaha Lujza sorsa elevenedik meg Bezerédi Zoltán rendezésében. Újraélesztik a ’30-as évek Bethlen-kabaréit is a Stand Up Brigád csapatával, Beleznay Endre konferálásával. Áprilisban, az idén 60 éve elhunyt Szép Ernő Kávécsarnok című blüettje kerül bemutatásra Szurdi Miklós rendezésében Xantus Barbara főszereplésével. Szintén ebben a hónapban lesz látható a Pulzus Társulás és a Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházrendező - fizikai színházi koreográfus-rendező szakos hallgatója, Simányi Zsuzsanna új kísérleti előadása is.

A színház fontos pillérei a gyerekprogramok és a bábelőadások, így a legkisebbek számára is készülnek újdonságokkal úgy, mint az Apró Színház afrikai népmesék alapján készült Bumba című produkciójával, és a megújult családi vasárnap délelőtti program szellemében Tárnok Marica bábművész várja a gyerekeket szüleikkel együtt az előadásokra valamint az azt követő kézműves foglalkozásokra.

A 2013-as évet - február 1-jén - a Vendégváró fesztivállal, egy hagyományteremtő célú, határon túli színházakat bemutató sorozattal indítják. Három napig vendégük a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az Utolsó pillanat, A téboly hétköznapjai és az Arany-légy című előadásokkal. Tavasszal, a Föld napja (április 22.) alkalmából GLOBE Feszt néven egy hetes különleges fesztivállal kapcsolódnak a környezettudatos életre való neveléshez, ami a Masters of Puppets Theatre (EU/UK) vendégjátékára épül.

Terveznek KET - Kunert Péter cd-sorozat megjelenést, aki a Közép-Európa Táncszínház öt előadásához komponált zenét. Az áprilisi lemezbemutatót élő koncert tánc és filmvetítés fogja kísérni.

Csomor_Csilla

A Bethlen Téri Színház ötven évig működött, mint mozi, ebből az ötletből kiindulva elindították Magyarország első táncfilm-klubját. Havi rendszerességgel, a hónapok utolsó keddjén várnak minden táncrajongót. A sort januárban Juhász Zsolt Derengő című koreográfiája nyitja, ezt követően Zsuráfszky Zoltán alkotásaiból és szerepeiből válogat, majd Novák Ferenc Passiója, Harangozó Gyula Térzenéje és Seregi László Fából faragott királyfija kerül vetítésre. A sorozatot májusban a Magyar Állami Népi Együttes, Rábai Miklós Ecseri lakodalmasa és az 1955-ös kínai turné - úti filmje zárja.

Folytatódik a tavaly októberben elindított Dance Open-nyitott tréningek sorozat. A tavaszi ciklus február 4-én indul és május 27-ig tart hétfőnként, Hámor József és Bakó Gábor mesterek vezetésével, amit egy intenzív DO PLUSZ fog zárni nyár elején. És a nyár sem marad program nélkül, júniusban általános iskolás diákok számára szerveznek tábort, ahol a színház négy pillére (a tánc, a színház, a báb, a gyerekszínház) jelenik meg különböző foglalkozások keretén belül. Júliusban és augusztusban újra indul a KET Terminál, immár két csoportban, középhaladó és haladó táncosoknak külön-külön.

A Bethlen Galéria januárban a színház egy évéről – aktivitásairól, előadásairól, programjairól – készült dokumentarista fotókiállítással nyit a Galéria művészeti vezetőjének, Dusa Gábornak a munkáiból. Februárban Nagy Melinda Ablak Erdélyre című kiállítása, márciusban pedig Gábos Kálmán fotóiból készült válogatás tekinthető meg. Tavasszal újra várható a 16 és 25 év közötti fiatalok számára hirdetett, a tánc művészetét fókuszba állító II. képzőművészeti pályázat is, és itt kerül sor kerülni a színházzal szemben található amerikai székhelyű McDaniel College művészeti karán tanuló külföldi diákok vizsgakiállítására is.

 

Szabadbérlet-rendszer, kedvezmények, újdonságok

A kedvezményeket nyújtó támogatói kártyák mellett idéntől elindítják szabadbérletet -rendszerüket is. A színház első (1929) és utolsó (1937) főrendezőjéről elnevezett két bérlet – Kellér Dezső a kiemelt jegyárakhoz kapcsolódó kedvezményeket, míg a Hont Ferenc-bérlet a normál jegyárakhoz kapcsolódik. Bevezetésre került az internetes jegyrendelés és mostantól a kártyás fizetés is lehetséges a jegypénztárban.

Emellett külön kedvezményeket biztosítanak a VII. kerületi lakosok, a hátrányos helyzetűek és a nagycsaládosok részére, szem előtt tartva küldetésüket, legyen a Bethlen téri épület a város büszkesége és vívjon ki magának meghatározó helyet nemcsak a kerület, hanem a főváros színházi életében is.

 

 

.

süti beállítások módosítása