"Erőltetett menet volt a 2012-es" - A temesvári igazgatót kérdezték

Balázs Attilával, az idén 60. születésnapját ünneplő temesvári Csiky Gergely Színház igazgatójával készített interjút a Nyugati Jelen. Lapszemle.

A Nyugati Jelen cikkéből:

"Az év elejétől kezdődően erőltetett menet volt a 2012-es, de úgy érzem, hogy egy sikeres évet zártunk. 2012-öt az eddigi legnagyobb turnésorozattal kezdtük, amit Csongrád megyében és Budapesten folytattunk le, ahová több előadást vittünk és nagy közönsége volt az előadásainknak" - mondta Balázs AttilaAz igazgató szerint a májusban megrendezésre került TESZT (Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó) volt az eddigi egyik legsikeresebb fesztiváljuk volt, és az előadások színvonala is nőtt.

"A gazdasági válság nagyon beleszólt az életünkbe, soha ennyi anyagi jellegű problémával nem kellett megküzdeni, mint most. Érezhető a munkánkon, hogy egyik napról a másikra élünk, vagy inkább a túlélésért küszködünk. Örülök annak, hogy a partnereink, akikkel dolgozunk, megértik a helyzetet és a nehézségek ellenére vállalják a velünk való munkát. Ennek ellenére úgy látom, hogy ez nem látszik a produkcióinkon, legalábbis nagyon remélem, hogy nem látszik" - fogalmazott a direktor.

balazs_attilaFotó: nyugatijelen.com

"Az hogy éppen a Rosencrantz és Guildenstern halott előadásunknak volt átütő sikere, az egy kicsit a véletlenen is múlott, az is sokat számít, hogy milyen csillagzat alatt jön létre egy előadás. Nem csak a visszhangos sikerek a fontosak, hanem az is, hogy a társulat épül, a társulattal szívesen dolgoznak, sokat tanultunk, megerősödtünk, mert jó szakemberekkel tudtunk együttműködni. Remélem, hogy a továbbiakban is lesznek még visszhangos sikerek, de úgy vélem, hogy mi végig magasan tartottuk a mércét" - hansúlyozta Balázs Attila.

A temesvári színház igazgatója idei terveiről így mesélt: "Az új évben tele vagyunk ötletekkel, gondolatokkal. Az első bemutatónk Pintér Béla–Darvas Benedek: Parasztopera című zenés darabja lesz, amit február elejére terveztünk. Utána egy különleges produkció, egyedi kísérlet következik. Hajdu Szabolcs filmrendező rendez nekünk egy előadást Royal Bar címen, ami az ő vízióját mutatja be."

A temesvári magyar színház 60. születésnapjával kapcsolatban Balázs Attila elmondta, az idei TESZT a 60. évforduló égisze alatt fog zajlani. "Nagyobb formátumú előadásokat hívunk meg a fesztiválra, elsősorban a DKMT Eurorégióból, illetve igyekszünk összegyűjteni mindenkit, akik itt voltak a társulatnál, részt vettek a sikerekben és a mindennapi munkában. Nagy ünnepségre készülünk! A következő évadra is tele vagyunk elképzelésekkel, ha a Jóisten és a gazdasági helyzet is úgy akarja, akkor ezeket is meg fogjuk valósítani!" - zárta az interjút Balázs Attila.

A teljes interjú itt olvasható.

süti beállítások módosítása