Schilling Árpád: 'Vidnyánszky ingájától leszakad az óra'

Nemrég jelent meg írása - Tessék politizálni! címmel - az Élet és Irodalomban. A Krétakört alapító rendező fölszólította művésztársait, hogy közszereplőként vállaljanak felelősséget, nyíltan mondjanak véleményt. Ennek kapcsán kérdezte Schilling Árpádot a 168 óra.

“Az rettenetes, ha valaki valódi veszélyben van, mondjuk, elveszítheti az állását, ha szóvá tesz valami disznóságot. Gyáva az, aki csupán azért hivatkozik a családjára, az egzisztenciaféltésre, hogy fölmentse önmagát a véleménymondás alól” – vélekedett Schilling Árpád, aki szerint a "belecsapunk egymás tenyerébe" rendszere eddig is működött.

schilling-arpad

A kérdésre, tudja-e, hogy Vidnyánszky Attilának ad igazat, “aki szerint az inga most a másik irányba leng ki”, úgy felelt: “Vidnyánszky ingájától leszakad az óra. Ugyanakkor mindig is voltak olyanok a magyar színházi életben, akik - félretéve szakmaiságot - megalkudtak bizonyos ügyek kapcsán. És éppen a korábbi háttéralkuk és mutyizások gátolják, hogy közösen adjunk nyílt választ a jelen nyilvánvaló aljasságaira. Akár Vidnyánszky "dorbézolására". Amit ő az elmúlt két és fél évben művelt, az őrület. Vidnyánszky - hasonlóan Fekete Györgyhöz, Kerényi Imréhez és társaikhoz - sértett egomán. Ebből a magántermészetű problémából Orbán Viktor kreál közügyet azzal, hogy korlátlan hatalmat ad neki” – fogalmazott Schilling Árpád, aki arról számolt be, soha nem fogja elfelejteni, hogy másfél éve, amikor az NKA előadó-művészeti kuratóriumának összetételéről tárgyaltak a különféle szakmai szervezetek, Vidnyánszky az asztalra csapott, és -ahogy Schilling fogalmaz -képzeletbeli választóvonalat húzott a Magyar Teátrumi Társaság és az összes többi szervezet közé, hogy "vagytok ti, és vagyunk mi, és örüljetek, hogy egyáltalán jelölhettek kurátort". “Vidnyánszky úgy viselkedik, mint egy kultuszvezér: kegyeket oszt. Pont úgy, ahogy Fekete György” – tette hozzá a rendező, aki szerint, ‘Fekete György és cimboráinak az ízlése az állami kultúrpolitika iránytűje lehet, azt épelméjű ember nem nézheti ölbe tett kézzel’.

“Nekem az az érdekem, hogy ebben az országban egyszer végre tisztességes versenyhelyzet alakuljon ki, ahol a tudás mérettetik meg, nem pedig az összeköttetés. Kötelességem, hogy majd valamikor intézményre is pályázzak. Csak így bizonyíthatom, hogy engem maga a kultúra ügye érdekel. Pályáznom kell, különben jogosan mondják majd: Schilling kívülről kritizál, felelősség nélkül, cselekedni viszont nem mer. Márpedig az én feladatom, hogy már a kis kosznál rázzam a csengőt: barátaim, ne hagyjuk, mert ebből szemétdomb lehet!” – szögezte le Schilling Árpád.

A teljes interjút az eheti 168 órában olvashatják.

süti beállítások módosítása