A magyar musicalt ünnepeljük január 12-én

Egy éve ünnepeljük a Magyar Musical Napját Január 12 –én, a Bajor Gizi Színészmúzeum vezetője, Somogyi Zsolt kezdeményezésére. Hogy miért pont ezen a napon? Ekkor mutatta be a Petőfi Színház az első magyar musicalt: Hubay Miklós, Vas István és Ránki György Egy szerelem három éjszakája című darabját.

A Magyar Musical Napját eredetileg az Egy szerelem Három Éjszakája librettó írója és a zeneszerzője emlékére szervezték 2012-ben. A megemlékezéssel a Bajor Gizi Színészmúzeum hagyományt szeretett volna teremteni, hogy ezzel is tisztelegjen az úttörő mű alkotói és szereplői előtt, illetve, hogy népszerűsítse a musical műfaját.

Idén, a magyar musicalek, zenés darabok közül két jelentős mű is jubilál. 30. „születésnapját” ünnepli Szörényi Levente és Bródy János István, a király című alkotása, illetve 2013-ban, január 12-én a kultikus Déry Tibor-Pós Sándor-Adamis Anna-Presser Gábor darab, a 40 éve, 1973. március 2-án a Vígszínház színpadán bemutatott Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című előadásról is megemlékeznek a Bajor Gizi Színészmúzeumban

kpzelt_riport

A „popfesztivál” zenéjét, dalait generációk fújják fejből, és színészgenerációk játszották el a színpadon. Ám hogy mennyire bátor dolog volt a 70-es évek Magyarországán színpadra állítani egy hasonló előadást, abba csak kevesen gondolnak bele. Hogy mégis mi vitte rá Várkonyi Zoltánt és az általa vezetett Vígszínház társulatát arra, hogy a később több száz előadást megélt és csaknem egy évtizeden át színpadon lévő darabot bemutassa? Többek közt erre is keresik a választ idén, a magyar musicalt ünnepelve, január 12-én Bajor Gizi Színészmúzeumban, ahová a Képzelt riport ősbemutatójának számos alkotóját is meghívták. Többek közt Andai Györgyit, Egri Mártát, Szegedi Erikát, Tahi Tóth Lászlót és Radnóti Zsuzsát, az előadás dramaturgját.

Minden musical-rajongót szeretettel várnak a Magyar Musical Napja alkalmából 2013. január 12-én 15 órára a Bajor Gizi Színészmúzeumba.

( Budapest, XII. Stromfeld Aurél út 16.)

süti beállítások módosítása