'Nagy erőt kaptam a nézőktől' - Pap Vera újra játszik

Súlyos betegségéből gyógyulóban újra játszik Pap Vera, a Vígszínház Kossuth-díjas művésze. Visszaállt két előadásba, s már új szerepre készül Hanoch Levin Átutazók című darabjában, amelynek tavasszal lesz a bemutatója. Lapszemle.

„Igen, beteg voltam, de hála istennek már jól vagyok" – mondta a színésznő az Új Szónak nyilatkozva. "Amikor az évad elkezdődött, még egyáltalán nem volt biztos, hogy jól leszek, vagy hogy mi lesz velem. Ki is adott a színház egy közleményt, hogy a közönséget ne érje váratlanul, ha a Mikvére vesz jegyet, hogy nem engem lát benne. »Pap Vera betegsége miatt a Mikvében Börcsök Enikő, a Billy világában Igó Éva veszi át a szerepét« – ez állt a közleményben. A bulvár természetesen azonnal rám szállt. Dühömben majdnem azt nyilatkoztam, hogy terhes vagyok, így ötven fölött. Ha már szenzáció kell” - árulta el Pap Vera.

atutazok

„Évad elején eljöttem a felújító próbára, hogy segítsek Börcsök Enikőnek, aki a helyembe lépett volna. Igazgatóm, Eszenyi Enikő, aki szintén játszik a darabban, egyszer csak azt kérdezte tőlem: »Mi lenne, ha mégis megpróbálnád?« Baromi nagy a szerep, nem tudom, bírom-e végig, feleltem, de mivel a szöveg megvolt a fejemben, azt mondtam, rendben, nézzük meg. Legalább mindannyian látni fogjuk, mi a helyzet velem. És akkor úgy nézett ki, hogy bírom. Enci azt mondta: ő nagyon boldog lenne, ha négy-öt előadást vállalnék egy hónapban. Az első Mikve most, hogy újra játszhattam, felemelő érzés volt. Hihetetlen nagy erőt kaptam a nézőktől, a kollégáktól, és nagyon fellelkesített, hogy mire vagyok képes. Önmagamnak is bizonyítottam.” - fogalmazott a színésznő az Új Szónak.

atutazok2

Hanoch Levin darabjáról is mesélt: „Több család apró történeteiből áll össze a darab. Aki meghal, az is átutazó. Biztosan jó lesz, én szeretem az ilyen abszurd komédiákat. Díszlet szinte semmi, csak kellékeket kapunk, rajtunk, színészeken fog múlni sok minden. Remélem, bírom majd a terhelést. Megmérettetésem következő lépcsőfoka lesz ez, hogy mennyire fog kimeríteni a sok mozgás, színpadi jövés-menés, plusz a tánc és a görkorizás. Az ünnepek alatt mindenesetre jól kipihentem magam. Előtte, négy nap alatt, három Mikvét játszottam. Az fárasztó volt. Kibírtam, csak jelezte a szervezetem, hogy ennyit még nem lenne szabad. Ez az új feladat mindenesetre új energiákat mozgósít bennem. Amíg bírom, játszom. Aztán meglátjuk, mi lesz" - fogalmazott Pap Vera.

 

Forrás: ujszo.com

süti beállítások módosítása