A zongora négy arca a MüPá-ban

A pécsi Pannon Filharmonikusok immáron tíz éve van jelen saját sorozattal a főváros zenei életében. 

A teltházas koncertek sora jelzi, hogy megvalósult mára a zenekar szakmai megújulása. A Pannon Filharmonikusok a 2002/2003-as évadban adott első ízben három koncertet Budapesten, akkor még az Olasz Intézetben, maroknyi közönség előtt. Ma már 80% a bérletesek aránya az öt koncertből álló sorozatban, a Művészetek Palotájában.

A 2012. novemberi, bérletindító koncert után a 2013-as, A zongora négy arca című sorozat jeles magyar és nemzetközi hírű zongoraművészeket állít a középpontba. Az első koncert január 18-án lesz a Művészetek Palotájában.

A tavalyi évben már több alkalommal együtt fellépett testvérpár, Bogányi Tibor vezető karmester és Bogányi Gergely zongoraművész 2013-ban is többször hallható a pécsi együttessel. Januárban Ravel és Szkrjabin művei mellett Bartók II. zongoraversenye hangzik el Bogányi Gergely előadásában.

A következő, márciusi koncerten Ránki Dezső Mozart c-moll zongoraversenyét játssza, majd áprilisban Fazil Say Ravel G-dúr, a májusi évadzárón Frankl Péter Schumann a-moll zongoraversenyét adja elő. Az évadzáró koncert különlegessége, hogy a Pannon Filharmonikusok állandó karmestere, Vass András írta át nagyzenekarra Schubert vonósnégyesét.

boganyi_gergely_kicsi

Bogányi Gergely

A koncert műsorán három olyan zeneszerző alkotásai kaptak helyet, akik zongoristaként is koruk ünnepelt művészeinek számítottak, és kompozícióik megszületésében meghatározó szerepet játszott a zongora. A három alkotó egyazon generáció szülötte, de eltérő stílusok képviselője. A koncert különlegessége az is, hogy megszólal a méltatlanul kevéssé játszott, de rendkívül izgalmas zenei világokat létrehozó Alekszandr Szkrjabin 1904-ben befejezett III. szimfóniája. Az egyediségre és sokszínűségre törekvés művészi elve a pécsi zenekar vezető karmesterének, Bogányi Tibornak.

Noha a Finnországban már szép karriert befutott dirigens és gordonkaművész, Bogányi Tibor még csak a második évadját tölti az együttesnél, máris elmondható, hogy új irányt szabott a több mint 200 éves zenekarnak. Testvérével, Bogányi Gergellyel mindketten a magyar zenei élet aktív szereplői. A Kossuth-díjas Bogányi Gergely, aki elsősorban a romantikus zongorairodalom fáradhatatlan és személyes hangú megszólaltatójaként lett rendkívül népszerű Magyarországon, ezúttal egy már-már antiromantikus műnek, Bartók Béla II. zongoraversenyének lesz a szólistája.

A zongora arca: Bogányi Gergely

2013. január 18-án, pénteken, 19.30-tól

Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Ravel: Alborada del gracioso

Bartók Béla: II. zongoraverseny

Szkrjabin: III. szimfónia „Isteni költemény”

Közreműködik: Bogányi Gergely – zongora

Vezényel: Bogányi Tibor

boganyi_tibor_02_kicsi

Bogányi Tibor

A következő koncertek:

A zongora arca: Ránki Dezső

2013. március 8., péntek 19.30h, Művészetek Palotája

Mozart: c-moll zongoraverseny K.491

Mahler: IX. szimfónia

Közreműködik: Ránki Dezső – zongora

Vezényel: Bogányi Tibor

A zongora arca: Fazil Say

2013. április 12., péntek 19.30h, Művészetek Palotája

Enescu: I. zenekari szvit

Ravel: G-dúr zongoraverseny

Dvořák: VIII. szimfónia

Közreműködik: Fazil Say – zongora

Vezényel: Cristian Mandeal

A zongora arca: Frankl Péter

2013. május 4., szombat 19.30h, Művészetek Palotája

Mozart: Don Giovanni - Nyitány

Schumann: a-moll zongoraverseny

Schubert-Vass András: A halál és a lányka

- a vonósnégyes szimfonikus zenekari változata

Közreműködik: Frankl Péter – zongora

Vezényel: Vass András

A Pannon Filharmonikusokról:

A Pannon Filharmonikusok 2011-ben ünnepelte fennállásának 200 éves évfordulóját. Az együttest alapító Lickl György (Georg Lickl) vezényletével 1811. december 9-én hangzott el az egykori Zeneművész Társaság alapító hangversenye.

A Pécsi Szimfonikus Zenekar – mint önálló művészeti intézmény – 1984-ben alakult meg. Zenei vezetői voltak: Breitner Tamás, Howard Williams, Nicolás Pasquet, Hamar Zsolt és Peskó Zoltán. 2011  őszétől Bogányi Tibor vezető karmesterrel és Vass András állandó karmesterrel dolgozik együtt a zenekar, állandó vendégkarmestere Kocsis Zoltán.

A 2003-ban szakmai megújulást célul kitűző zenekar 2010-re Magyarország egyik meghatározó művészeti együttesévé vált. Számos egyedi hangversenyével, széleskörű, minden korosztályt kielégítő műsorstruktúrájával a dél-dunántúli régió kiemelt művészeti intézménye. Rendszeres meghívottja rangos hazai fesztiváloknak, többek között a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Miskolci Operafesztivál és a Budapesti Fesztiválzenekar Maraton sorozatának is állandó vendége.

Vendégművészei és karmesterei a nemzetközi zenei élet élvonalából kerülnek ki, dolgozott együtt többek között Oliver von Dohnányi, Olari Elts, Maxim Vengerov, Krzysztof Pendereczki, Leopold Hager karmesterekkel, Mischa Maisky csellóművésszel, Fazil Say zongoraművésszel, Hadady László oboaművésszel, és Roby Lakatos hegedűművésszel.  A zenekar sikerrel vendégszerepelt egyebek között Németországban, Svájcban, Hollandiában, Franciaországban, Olaszországban, Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban és Kanadában.

PFZ_total2Fotó: prae.hu

2006 tavaszán a Bécsi Filharmonikusok bérletsorozatában nagy sikerű hangversenyt adott a bécsi Konzerthausban, ősszel pedig a bécsi 1956-os forradalmi megemlékezések díszhangversenyét adta a Stephansdomban, 2010-ben fellépett Essenben, 2011-ben Bécsben és Grácban. Rendszeresen koncertezik Horvátország különböző városaiban. Több nemzetközi projekt együttműködő partnere, alapítója és rezidens zenekara az Armel Operaverseny és Fesztivál nemzetközi együttműködésnek.

2009-ben Pécsett rendezett Operalia énekverseny zenekaraként több alkalommal dolgozott együtt Plácido Domingo-val. A zenekar 1991-ben elnyerte az Artisjus nívódíját, 1996-ban Pécs város Pro Communitate kitüntetését, 1997-ben Baranya Megye Művészeti Díját, 1998-ban a Bartók Béla-Pásztory Ditta díjat, 2007-ben elnyerte a Baranya Megyei Területi Príma-díjat, 2007-től a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program nagykövete volt. A pécsi Kodály Központ rezidens zenekaraként a zenekar évi 42 produkciót állít színpadra Pécsett, ezen felül tizedik évada teltházzal futó koncertsorozatot tart fenn a Művészetek Palotájában Budapesten.

süti beállítások módosítása