Bécsből szerződött Budapestre egy balettművész

A Magyar Nemzeti Baletthez szerződött Karina Sarkissova, a Bécsi Operaház balett-társulatának tagja. Erről a táncosnő beszélt a Kurier című osztrák napilapnak, s a hírt a magyar társulat is megerősítette az MTI-nek.

Mint azt Sarkissova a lapnak elmondta, szólótáncosnőként szerződik Budapestre. Közlése szerint Dominique Meyer, a Bécsi Állami Opera igazgatója elfogadta döntését és idő előtt felbontotta augusztusban lejáró szerződését. "Sokat köszönhetek Ausztriának, de mint minden művész, én is új kihívásokat keresek" - mondta a balerina a lapnak.

Karina_Sarkissova A korábbi bécsi szólótáncosnő döntése indoklásaként elmondta, hogy Bécsben az utóbbi időben csak ritkán állt színpadra, és hogy ennek "nem időpontütközési okai" voltak. Mint mondta, a budapesti Operaházban ezzel szemben "tárt karokkal fogadták", és több fellépési lehetőséget kap.
Az orosz születésű Karina Sarkissova, a moszkvai Bolsoj Színház balettiskolájának egykori növendéke 13 év után vált társulatot. 2000-től tagja a bécsi társulatnak, amelynek 2009-11 között szólótáncosa volt. 2010-ben feszültséget okozott közte és az operaház akkori vezetői között - átmenetileg a szerződését is felbontották -, hogy aktképei jelentek meg magazinokban anélkül, hogy azt megbeszélte volna velük.
Sarkissova az utóbbi hónapokban rendszeresen vállalt televíziós fellépéseket, többek között egy tehetségkutató show zsűrijében. Mint mondta, Budapesten biztosították arról, hogy nem kell lemondania osztrák televíziós szerepléseiről, amennyiben azok nem ütköznek operaházi elfoglaltságaival. 
Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett megbízott igazgatója az MTI-nek elmondta: címzetes magántáncosnői feladatkörre szerződtették Sarkissovát, tehát szóló és tánckari feladatokat egyaránt teljesítenie kell.

süti beállítások módosítása