Jubileumi Mr. és Mrs. a Játékszínben

A Játékszín Terézkörúti Színházban 2012. január 16-án, szerdán este 7 órakor kerül sor Peter Quilter: Mr. és Mrs. című vígjátékának 50. jubileumi előadására, a Verebes Linda - Pindroch Csaba művészházaspár előadásában.

Az ünnepi előadáson a produkció alkotói csapata is megjelenik:

A jelmeztervezők: Katti Zoób, Náray Tamás, Németh Anikó (Manier), Herczeg Zoltán és az Artista, valamint a rendezők: Fonyó Gergely, Herendi Gábor, Dolmány Attila, Nagy Viktor és Megyeri Zoltán. A produkció és a Játékszín meghívására több színészházaspár is jelezte részvételi szándékát az előadáson és az azt követő koccintáson. A jubileumi előadásra a mit sem sejtő közönségét is nagy szeretettel várja a teátrum teljes csapata nevében Németh Kristóf igazgató.

mresmrs

"Nagyon készülünk az újabb ünnepi előadásra a Játékszínben. Eddig is minden este táblás ház előtt játszottunk, ám ezen a különleges estén részt vesznek a produkció tervezői és rendezői mellett olyan művészházaspárok is, akik velünk és a tisztelt publikummal együtt koccintanak majd a következő sikerszériára. Szerdán minden látogató vendégünk egy pohár pezsgőre, és lehetőséget biztosítunk az alkotókkal történő találkozásra is." - mondta Németh Kristóf igazgató.

A komédia eredeti címe Duettek (Duets), amit a szerző alapvetően is két színészre írt. A magyarországi produkció különlegessége az, hogy az öt különböző jelenetet itthon öt különböző rendező és neves divattervező álmodja színpadra. A hol felhőtlenül szórakoztató, hol szívbemarkoló, de mindig mélyen emberi és őszinte történetek a férfi és nő kapcsolatának örök dilemmáit járják körül.

„Régóta kerestünk olyan produkciót, amelyben közösen játszhatunk, míg végül rátaláltunk Peter Quilter Duets című darabjára. Nemcsak minket nyűgözött le a darab, de az alkotótársainkat sem kellett sokat győzködnünk az előadás színrevitelében. Fontosnak tartottuk a  mozgások, mozdulatok csiszolását és a beszédstílusok, hangkarakterek megtalálását, a figurák hiteles megformálása mellett. Változatos, fordulatos, szórakoztató előadást álmodtunk” - fogalmazott Verebes Linda.

„A magánprodukcióké és a szponzoroké a jövő. Az előadás a mi ötletünk, és a mi álmunk megvalósulása. Jövőbemutató kezdeményezésnek tartom a Mr és Mrs-t, hiszen a produkció megvalósítására nem kértünk pénzt az államtól, vagy az amúgy is nehéz helyzetben lévő színházaktól. A darab színrevitelekor elsődleges szempont volt, hogy minőségi produkciót hozzunk létre együtt, és minden szinten kiemelkedőt (értékeset és fogyaszthatót) próbáljunk alkotni"  - tette hozzá Pindroch Csaba.

 

 

süti beállítások módosítása