Bessenyei-díjat kap Jordán Tamás

Január 22-én, adják át Hódmezővásárhelyen a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. Az idei díjazottak Jordán Tamás színész, valamint a helyi katonazenekar.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban alapította meg a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. A kétszeres Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló Művészről, Hódmezővásárhely szülöttéről és díszpolgáráról elnevezett – az első három évben városi hatáskörű, majd a magyar nemzet egészére kiterjesztett – elismerést minden évben az amatőr és hivatásos színjátszás, népdal, magyar nóta, instrumentális zene, kórus, néptánc, vers- és prózamondás területeiről jelöltek közül egy személy, és egy csoport kapja meg.

bessenyei_dij

A nettó 500 ezer forint pénzbeli juttatással járó díj olyan személyeknek, vagy csoportoknak adományozható, akik a magyar kultúra fejlesztésében és terjesztésében, a magyar nyelv ápolásában, a magyar nemzet és nyelv fennmaradásáért folytatott munkában kimagasló teljesítményt nyújtanak – vagy életükben nyújtottak –, és ily módon Bessenyei Ferenc szellemiségének megfelelően tevékenykednek – vagy életükben tevékenykedtek –, az ő munkáját folytatják.

A díj átadására a Magyar Kultúra Napján, 2013. január 22-én 11 órakor ünnepi díszközgyűlés keretében kerül sor, a kitüntetéshez a közgyűlés oklevelet és Bessenyei Ferenc portréját ábrázoló plakettet adományoz. Az idei évben az elismerést Jordán Tamás színművész, valamint a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara veheti át.

Az ünnepi díszközgyűlésen köszöntőt mond: Almási István polgármester, Lázár János országgyűlési képviselő, valamint Dr. B. Élthes Eszter, Bessenyei Ferenc özvegye.

süti beállítások módosítása