Cseke Péter pályázata a kecskeméti színházért

Az alábbiakban Cseke Péter igazgató pályázatát tesszük közzé, mellyel újra indul a Kecskeméti Katona József Színház vezetéséért.

Részlet a pályázatból:

"Nem kétséges, hogy szakmai pályafutásom legmeghatározóbb mérföldköve a kecskeméti színház igazgatói pozíciója. 2008 augusztusában a Katona József Színház nem volt – az én értelmezésem szerint – fényes állapotban, sem szakmai, sem gazdálkodási, sem szervezeti szempontból. Két közvetlen munkatársammal – a gazdasági és a művészeti vezetővel – nekikezdtünk, hogy, úgymond, átrágjuk ezen a helyzeten magunkat, az általunk kigondolt fény felé.

Több ponton hajtottunk végre gyökeresnek is nevezhető változtatásokat: gazdasági, szervezeti, társulatépítési, előadás-gondozói, tervelkészítési, működési, jegyszervezési területen és a tárak kapcsán egyaránt. Sosem azonnali hatállyal, hanem lépésről lépésre. Éppen a szisztematikus tervezés és végrehajtás mutatta meg jól, kik lesznek azok, akik segítik, és kik, akik hátráltatják az elképzeléseinket.

A rendszer valódi kiépítése mellett meghatározó jelentőségű volt, hogy a színházi szakma hidegségét feloldjam. És mivel ez egy ítélkező pálya, nem is ment hamar. Két gyors nyilatkozatott tettem, mintegy a működésünk irányelveinek alaptételeként is: egyrészt, a jó színház könyvtár, mindenki megtalálja benne a neki tetsző előadást, amit levehet a „polcról”; másrészt, nincsen jobb-, vagy baloldali színház, csak jó színház van, vagy gyenge. Ezeknek a megvalósulásáról nem tisztem dönteni, de ma is érvényesnek tartom mindkét gondolatot.

cseke_peter

Az első évad átütőnek is nevezhető sikerét az Amadeus hozta meg, de ez akkor még csak egyfajta nyiladozás, enyhülés volt, semmiképpen sem felengedés, vagy a később megszülető elismerés.

A második évadban a Három nővér, majd a harmadik évben a Caligula helytartója nevezhető a közönség és a szakma egyöntetű megnyerésének; és majdhogynem azt mondhatom, írhatom, innentől minden könnyebben ment. 2012 nyarán, a negyedik évadunkat követően négy országos szakmai lapban, egymástól függetlenül nevezték meg a Kecskeméti Katona József Színházat a vidéki színházi élet zászlóshajójaként, szakmai értelemben.

Közhelyesen hangzana „a nagy utat tettünk meg” szlogen. Mindenképpen örömteli volt, és ami még ennél is fontosabb: Kecskemét városában szabadon tudok dolgozni a munkatársaimmal, ami nagyon megkönnyíti a vezetési elképzeléseim megvalósítását.

Mi lehet a Kecskeméti Katona József Színház további útja? A legtermészetesebb és legfontosabb célom a kecskeméti közönség érdeklődésének megőrzése. Másrészt szeretném fenntartani a magam által szabott színvonalat, amit tartósan végrehajtani nem olyan könnyű, mint leírni! (Nagyon becsülöm ebből a szempontból elődeimet, például Babarczy Lászlót, aki a főiskolán tanárom volt - ő Kaposvárott több mint 20 évig tudta a szakmai színvonalat tartani; de említhetném Zsámbéki Gábort is, aki a budapesti Katona József Színházban tette ugyanezt, majdnem 30 évig!) Harmadrészt lényeges feladatnak tartanám, hogy a színház egyre több szakmai kihívásban vegyen részt, hazai és külföldi fesztiválokon egyaránt.

A színház vezetésének újbóli megpályázása mögött ezek a célok húzódnak meg. Személyes motivációm mozgatórugója, hogy érzek magamban ambíciót, erőt és kitartást, lelkesedést a további évekre azért, hogy a Kecskeméti Katona József Színház egy még elismertebb és népszerűbb színházzá váljon!"

A teljes pályázatot itt elérheti.

süti beállítások módosítása