Határtalan színjátszás - közös zárónyilatozattal ért véget

Zárónyilatkozatot fogadtak el a Magyar Szín-Játékos Szövetség Határtalan Színjátszás címmel megrendezett zentai konferenciáján, amelyben a résztvevők kinyilvánítják a hálózat továbbépítésének szándékát Ukrajna, Horvátország és Ausztria magyar anyanyelvű színjátszói körében.

A Magyar Szín-Játékos Szövetség (MSz-JSz), amely a Kárpát-medencében működő, magyar nyelven játszó, amatőr színházak ernyőszervezete és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI) január 18. és 20. között rendezte meg Zentán a Határtalan Színjátszás című konferenciát, amely kapcsolódott a magyar kultúra napja rendezvényeihez, és amely része volt az MSz-JSz hálózatépítési programjának - olvasható az MSz-JSz közleményében.
Mint írják, a magyarországi régiók képviselőin kívül a meghívást elfogadták Szlovákia, Románia, Szlovénia, Montenegró, valamint Szerbia magyar nyelvű színjátszói is.
A zentai konferencia feladata volt, hogy az azt megelőző regionális megbeszélések felvetéseit összegezze, hogy találkozzanak egymással azok, akik a jövőben koordináló szerepet tudnak vállalni régiójuk színjátszóinak, csoportjainak szakmai életében, hogy közelebb hozzák a csoportokat egymáshoz és a más régiókban működő társulatokhoz.
Cél volt az is, hogy eszmecserére hívják a terület állami, önkormányzati és kisebbségpolitikai felelőseit, az amatőr színjátszással hivatásból foglalkozókat határon innen és túl.

msz-jsz

A résztvevők által elfogadott zárónyilatkozat szerint a konferencián megjelent magyarországi, romániai, szerbiai, szlovákiai, szlovéniai és macedóniai magyar színjátszók, rendezők, színházi szakemberek, valamint színjátszó szervezetek, közművelődési szervezetek és intézmények képviselői kinyilvánítják azon szándékukat, hogy együttműködésüket a jövőben szorosabbra fűzik.

A konferencia résztvevői szeretnék, ha a romániai és szlovákiai magyar színjátszók újjászerveznék országos szervezetüket. A résztvevők megbízták a Magyar Szín-Játékos Szövetséget, hogy hívja össze a Kárpát-medencei magyar színjátszás helyzetét, aktuális feladatait számba vevő következő Határtalan Találkozót. Helyszínnek javasolják Kolozsvárt, szervezőpartnernek az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet (EMKE).
A feladatok megvalósítása érdekében elvárják az egyetemes magyar színjátszás támogatását a kulturális szféra döntéshozóitól, szerveitől. A nyilatkozatot a konferencia mind a 42 résztvevője elfogadta.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása