Képes lesz dolgozni a megtámadott balettigazgató

A moszkvai Nagyszínház balett-társulatának művészeti igazgatója vissza fogja nyerni a látását annyira, hogy ismét dolgozni tudjon azt követően, hogy egy álarcos támadó savat öntött az arcába - közölte csütörtökön Szergej Filin egyik orvosa.

filin

A 42 éves Filint, aki két éve vezeti a Bolsoj balett-társulatát, otthona előtt támadták meg január 18-án.
Egy neves orosz szemész szakorvos, aki részt vett néhány műtéten, amelyeket Filin szemén a támadás óta elvégeztek, eloszlatta azokat a félelmeket, hogy a tehetséges egykori balett-táncos megvakul, és soha többé nem lesz képes dolgozni.

A művészeti igazgató állapotát mérsékelten súlyosnak írva le, Vlagyimir Nerojev elmondta, hogy Filin mindkét szemét érte a sav marása, a jobb szemét jobban. Még túl korai megmondani, mekkora a károsodás, de Filin mindkét szemén visszanyeri részlegesen látását. "Úgy vélem, hogy képes lesz teljes mértékben dolgozni" - tette hozzá.
Filin arcát azonban legalább egy évig tovább kell kezelni, és az eddig elvégzett négy szemműtét után újabb operáción fog átesni hétfőn.
A moszkvai Nagyszínház 200 éves történetében számos hatalmi harc színtere volt a táncosok és az igazgatók között, de a Filin elleni támadás a legsúlyosabb ilyen jellegű incidens.
Moszkvában a legjobb orosz szemészek kezelik Filint, de mint Nerojev elmondta, a táncos úgy is dönthet, hogy külföldre utazik további kezelésekre. "Állapota most már stabil, nem romlik. Sőt egy kissé javult is, ami nagyon jó. Reménykedünk, hogy a kezelés hatékony lesz" - tette hozzá.

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása