Madách-ünnepséget tartanak Balassagyarmaton

Madách Imre születésnapjáról emlékeznek meg a hagyományos Nógrád megyei ünnepségen pénteken Balassagyarmaton.

Madách Imre, Az ember tragédiája szerzője 1823. január 21-én született a Nógrád megyei, ma már Szlovákiához tartozó Alsósztregován. 1964-ben, halálának 100. évfordulóján Nógrád megye tanácsa díjat alapított, amelyet minden évben a Madách-kutatásban, a kultuszápolásban, a megye kulturális és művészeti életében legeredményesebben tevékenykedőknek adnak át.
A megyei Madách-ünnepségnek hagyományosan Balassagyarmat ad helyet. Az idei rendezvényen megkoszorúzzák a Köztársaság téri Madách-szobrot, majd Benkő Cs. Gyula festőművész kiállítását nyitják meg a Madách Imre Városi Könyvtár galériáján.
A központi ünnepségen, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója mond köszöntőt, az idei Madách-díjakat Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Önkormányzat elnöke adja át.

Madach Imre

Az idei kitüntetettek Fürjesi Csaba festőművész és a Mikszáth Kálmán Társaság. A salgótarjáni születésű Fürjesi Csaba 1996-ban alapította meg a Ceredi Nemzetközi Művésztelepet, amely azóta is a hazai kortárs művészeti élet rangos eseménye és Nógrád megye egyik kulturális emblémája lett. Több mint 200 művész vett rajta részt 18 országból. 
A Mikszáth Kálmán Társaság 1993-ban jött létre, 350 tagjának többsége Nógrád megyei, de sokan vannak Budapestről, Romániából, Ausztriából, Svájcból, Hollandiából. Az egész mikszáthi életmű védelmét, gazdagítását célul kitűző társaság örökös elnöke Praznovszky Mihály irodalomtörténész, Mikszáth-kutató. A Kárpát-medence számos helyén állítottak emlékjeleket Mikszáthnak, kezdeményezői, támogatói voltak az író felesége, Mauks Ilona szobrának felállításában Mohorán, ahol állandó kiállítást is létrehoztak és meghonosították a helyi Ilona-napot.
Nógrád megye korábban Madách-díjat adományozott többek között R. Várkonyi Ágnes történésznek, Andor Csabának, a Madách Társaság elnökének, Kerényi Ferenc, Szabó András, Bene Kálmán irodalomtörténészeknek, Supka Magdolna művészettörténésznek, Jankovics Marcell rajzfilmrendezőnek, és posztumusz kapta meg a díjat Lukács Margit színművész.
A megyei elismertek között volt Csikász István előadóművész, Őze János néptáncos, Csemniczky Zoltán képzőművész, Kapros Márta főmuzeológus, a Nógrád Táncegyüttes vagy a Muzsla Néptánc Együttes.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása