Gyüdi Sándorra szavazott a szegedi színház társulata

A Szegedi Nemzeti Színház dolgozóinak többsége Gyüdi Sándort támogatja – a teátrumban megtartott zárt meghallgatás után a szakmai „zsűri" favoritja, Vasvári Csaba kapta a legkevesebb szavazatot a társulattól. Az önkormányzat kulturális bizottsága hétfőn hallgatja meg az öt színigazgató-jelöltet – számolt be a Szegedma.hu.

A Szegedma.hu híréből:
A meghallgatást a színház közalkalmazotti tanácsának vezetője, Stefanik Sándor főügyelő szervezte, aki a lap megkeresésére tegnap azt mondta: azért hívta össze kollégáit, hogy megismerje a véleményüket, hiszen az intézmény dolgozóit kellett képviselnie a szakmai „zsűriben". A főügyelő szerint, ahogy a meghallgatás sem volt nyilvános, a voksolás eredménye sem publikus, ezért nem is adhat róla tájékoztatást.

gyudi sandor

 

A Szegedma.hu úgy értesült: a színház dolgozóinak többsége kíváncsi volt a pályázók elképzeléseire, de a meghallgatás után csak 109-en szavaztak, mert sokan úgy vélték: a társulat véleménye úgysem számít soha, mindig a fejük fölött, nélkülük dönt a politika. A jelenlegi igazgató, Gyüdi Sándor kapta a legtöbb voksot; körülbelül feleannyian szavaztak Balikó Tamásra, tíz százalékot sem ért el Juronics Tamás és Szolnoki Tibor. A 9 fős szakmai bizottság Vasvári Csaba színészt találta a legalkalmasabbnak a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztjára pályázó jelöltek közül. A Szegedma.hu arról is írt, hogy fénymásolatban és digitális formában is terjed a városban a Magyar Narancs Vasváriról szóló, A kivert Póni című 2011-es cikke, amely a menesztett direktor székesfehérvári ténykedését elemzi.
Az önkormányzat kulturális bizottsága hétfőn hallgatja meg az öt színigazgató-jelöltet, majd javaslatot tesz a képviselő-testületnek. A város költségvetéséről is döntő február végi közgyűlés nevezi ki öt évre az új főigazgatót.

Gyüdi Sándor pályázatát itt elérhetik.

Balikó Tamás pályázatát itt olvashatják.

Vasvári Csabával készült interjúnkat itt találják.

 

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása