Rendhagyó Maestro-előadással ünnepel a Grund Színház

A Maestro - Improvizáció életre-halálra című darabhoz ezúttal zenészek is csatlakoznak a Grund Színház második születésnapi előadásán vasárnap a Gozsdu Manó Klubban.

A Grund Színház produkciói rögtönzésre épülnek, ez alkalommal Gyémánt Bálint gitáron, Bata István basszusgitáron, Badics Márk pedig dobon kíséri az improvizációkat - közölte a Grund Színház az MTI-vel.
A Maestróban olyan jelentek sorát láthatja a néző, amelyeket a darab közben a két rendező, Andrew Hefler és Iványi Marcell irányít, miközben a közönség pontozza a jelenteket és a színészeket is. Az a színész, aki a legkevesebb pontot kapja, kiesik a versengésből, de részese marad az előadásnak. Az est Maestro címét pedig az a színész nyeri el, aki a legtöbb pontot összegyűjtve a legtovább marad a versenyben.

grundszinhaz

"Az improvizáció egyik lényege és a mi alapelvünk, hogy mit akar a másik: a színésztársam, a közönség, a történet. Mi ezt a hármat szolgáljuk" - idézte a közlemény Andrew Hefler rendezőt, aki kilenc éve foglalkozik színészek és civilek improvizációsszínházi képzésével Budapesten.
Andrew Hefler négy évvel ezelőtt indította el a Grund nyitott műhely szerdai képzéseit azoknak, akik jobban szeretnének kommunikálni vagy felszabadultabban játszani. Ennek a nyitott műhelynek a résztvevőiből alakult meg két éve a Grund Színház. A Maestro mellett olyan előadásokat tűztek műsorukra, mint a Ketrecmeccs és a Vendég. Az színház rögtönzésein vendégként hol Szabó Győzőt, hol Elek Ferencet vagy Botos Évát láthatta a közönség.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása