Moszkvába utazhattak Vidnyánszky Attila tanítványai

A nagy múltú Moszkvai Művész Színházban tanulták egy hétig a mesterséget a Kaposvári Egyetem színész szakos hallgatói.

Kozma András, a debreceni Csokonai Színház dramaturgja és Gemza Péter, a színház rendezője, koreográfusa is elkísérte a fiatalokat a mesterkurzusra. Az 1886-ban Sztanyiszlavszkij által alapított Moszkvai Művész Színházzal régi a kapcsolata a debreceni színháznak, Viktor Rizsakov színész-tanárral, rendezővel is 5-6 éves a szakmai együttműködésük. Rizsakov többször rendezett Debrecenben, a debreceniek pedig Moszkvában különböző alkotói, művészi projektekben vettek részt.

vidnyanszkyFotó: Dehir.hu

Kozma András az MTI-nek elmondta, hogy tavaly, amikor Vidnyánszky Attilát kinevezték a kaposvári Színházi Intézet élére, felvetődött bennük, hogy jó lenne az orosz és a magyar színészképzésben érintkezési pontokat találni, hiszen az orosz színházi iskola nagy hagyományokkal rendelkezik, ami – mint a színész-dramaturg mondta – ihletforrás, inspiráció lehet.
Nagyon fontosnak tartják azt is, hogy közvetlen tapasztalatok, találkozások jöjjenek létre diákok és tanárok között. A mai napig találkozik különböző színházakban olyan idősebb magyar színészekkel, akik főiskolai éveinek egyik legnagyobb élményét, a leningrádi vagy moszkvai részképzést a mai napig úgy őrzik, mint egy kincset.
A Moszkvai Művész Színház rendezőjével és a MHAT színészakadémiája tanárával, Viktor Rizsakovval meglévő szakmai és baráti kapcsolatnak köszönhetően együtt ötlötték ki és bonyolították le tavaly nyáron Kaposváron a nemzetközi színházi diáktábort.
Akkor a helyi egyetem színészhallgatói közel hatvanan, valamint 22 moszkvai és a strasbourgi nemzeti színházi akadémiáról 18 francia diák vett részt a tíznapos mesterkurzuson. Vidnyánszky Attila, Viktor Rizsakov, Nagy József, Gemza Péter is tartottak órákat.
A nyári tábor folytatásaként hívta meg Moszkvába Vidnyánszky Attila osztályát Viktor Rizsakov. Az elsőéves színésznövendékek a MHAT legjobbjaival, Mihail Lobanov professzorral, Mihail Milkisz rendezővel is találkoztak, minden este előadásokat néztek, nagyon sűrű, tartalmas programban volt részük.
Az együttműködésnek lesz folytatása – tette hozzá Kozma András. Júliusban Kaposváron ismét rendeznek mesterkurzust külföldi diákok részvételével.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása