Anconai szerelmesek a Csikyben - februártól nagyszínpadon!

Február 17-étől immár a kaposvári Csiky Gergely Színház nagyszínpadán látható Vajda Katalin-Fábri Péter Anconai szerelmesek című zenés komédiája, a budapesti Karaván Színház előadásában.

Az Anconai szerelmesek 3 évvel ezelőtti bemutatása után 2012. októberétől ismét a kaposvári Csiky Gergely Színház repertoárját színesíti. A felújított zenés komédia hattagú élő zenekar közreműködésével mostantól a nagyszínpadon látható.
A Valló Péter ötlete alapján írt, örökzöld slágerekkel gazdagított darabot Nyári Oszkár főszereplésével, Tóth Géza rendezésében a budapesti Karaván Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház művészei állítják színpadra.
A történet:
A helyszín egy Adria-parti kisváros terecskéje, a hatvanas-hetvenes években. Itt éldegél Don Tomao, eladósorba került, enyhén beszédhibás lányával, könnyűvérű szobalányával, szomszédjában egy panziósnővel és egy kávézótulajdonossal. Erre a csendes, békés kis helyre egy külföldi látogató érkezik egy csodaszép fiatal lány személyében. Ez az esemény mindent a feje tetejére állít és ez még csak a kezdet. Egyre különösebb emberek vetődnek ide. Először egy vándormuzsikus, majd egy életunt milliomos, végül egy gyenge idegzetű hittérítő.
Az olasz komédia hagyományainak megfelelően a darabban először kibogozhatatlanul összekeverednek a történet szálai, hogy aztán a végén minden a helyére kerüljön. Mindenki megkapja azt, ami neki jár.
Az Anconai szerelmesek kacagtatóan fordulatos, kedvesen pikáns, félreértések és szerencsés egybeesések mentén alakuló, a commedia dell’arte hagyományaiból építkező, szórakoztató zenés előadás. Az örökzöld olasz melódiák, slágerek megdobogtatják a szívet, főleg azokét, akik a dallamok hallatán saját fiatal éveikre emlékeznek, és persze azokét, akiknek sokat jelent Bobby Solo, Gianni Morandi vagy Toto Cutugno neve (Solo noi, Quando quando, Ciao Bambina!, Felicitá, Volare, Ché sará).
Végső soron a mű nem tesz mást, mint olykor szellemesen, olykor szókimondóan szórakoztat, és egyúttal kiváló jutalomjáték a színészeknek. 

ANCONAI SZERELMESEK
zenés komédia két részben
örökzöld olasz slágerekkel
Valló Péter ötletéből írta Vajda Katalin
Dalszöveg: Fábri Péter
Don Tomao Nicomaco, anconai polgár Nyári Oszkár
Lucia, a leánya Czene Zsófia
Luigi del Soro, vándormuzsikus Gulácsi Tamás, Sipos György
Giovanni, a kávézó tulajdonosa Takács Géza
Drusilla, a húga Nyári Szilvia
Lucrezio, milliomos Sarkadi Kiss János
Viktória, magyar lány Varga Zsuzsa
Dorina, Tomao házvezetőnője Kovács Zsuzsanna
Agnese, a panzió tulajdonosa Horváth Zita
Benito Sebesi Tamás
Adolfo Szvath Tamás
Zenekar: Sebesi Tamás, Somogyi Zoltán, Barabás Edit, Tolnai Rudolf,
Simon Annamária, Bárány Tamás/Kápolnás Attila
Rendező: Tóth Géza
2013. február 17., vasárnap 15.00
Kaposvár, Csiky Gergely Színház, nagyszínpad 

süti beállítások módosítása