Schilling Mozart operát rendez Klagenfurtban

Mozart ritkán látható darabját, a zeneszerző egyik legjelentősebb tragikus operáját, az Idomeneót rendezi a Klagenfurti Városi Színházban Schilling Árpád.

Az előadást a ház vezető karmestere, a brit Alexander Soddy vezényli. A produkciót nemzetközi csapat hozza létre, a magyar rendező, akit a teátrum honlapja az európai avantgárd színház egyik legfontosabb személyiségeként jellemez, a norvég Rune Guineriussennel dolgozik együtt. A fotográfus és koncept-művész készítette a színpadképet, a téli tájat és a fényeket ábrázoló fotó-kompozíciói illusztrálják a színház műsorfüzetét is. A premiert csütörtökön tartják.

arpad Mozart 25 esztendősen, halála előtt 10 évvel komponálta München számára e korai operáját, amelyben a francia, elsősorban Gluck operai hagyománnyal kelt versenyre. A bonyolult történet a trójai háború mások által is feldolgozott epizódja: Idomeneo krétai király a háborúból visszatérve a tengeren viharba kerül. Fogadalmat tesz Neptunnak, ha partot ér, feláldozza az első élőlényt, amellyel találkozik. Drámai helyzet áll elő, mert a fia, Idamante üdvözli elsőként - az isteni és az emberi törvények viszonya adja a konfliktust.

Idomeneo Slider Mozart bravúrszerepeket írt kora sztárénekesei számára. Klagenfurtban két olyan szereplő is színpadra lép, akiket a magyar közönség is ismer. A címszerepet Lothar Odinius alakítja, aki rendszeresen dolgozott Fischer Ádámmal a kismartoni Haydn-napokon. Oratóriumrepertoárja ugyanúgy jelentős, mint az Orákulumot éneklő David Steffensé. Budapesti koncerteken is mindketten hallhatók voltak.  
Idomeneo fia, Idamante eredetileg is nadrágszerep, alakjában a fiatal litván mezzo Jurgita Adamonyte mutatkozik be. A női főszerepeket, Elektrát az ukrán Szofia Szolovij, Iliát pedig az orosz Jevgenyija Szotnyikova játssza.
Schilling Árpád előzőleg - decemberben - a Bajor Állami Operaházban Verdi Rigolettóját állította színpadra.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása