Csupa egri Égimese - eger színházai összefogtak

Az Égimese a Gárdonyi Géza Színház és a Babszem Jankó Gyermekszínház első közös bemutatója, melyre február 7-én 15 órától kerül sor a Gárdonyi Színház nagyszínpadán.

A darab alkotói mind egriek: Szőke Andrea gazdag rímei, szójátékai Kalló Zsolt zenéjével hangzanak el, a darab rendezője pedig Baráth Zoltán, aki 20 évvel ezelőtt öltöztetőként kezdte, később - még a gyermekszínház megalapítása előtt - évekig színészként aratott sikert az egri színház zenés produkcióiban.

egimese 1

Baráth Zoltán rendező a premierről:

"Kis társulatunk idén 15 éves, öröm, hogy ebben a jubileumi évben ezt az ősbemutatót a nagyszínházzal közösen vihetjük színre. A gyermekszínház alapítói a Gárdonyi Színház társulatának tagjai is voltak. Akkoriban szabad energiáinkból készültek gyerekeknek előadások, zenés foglalkoztató műsorok. Érdekes módon a mi előadásaink voltak az első interaktív produkciók Egerben; akkor még ez nem volt divat. Most már sokan csinálnak szobaszínházat, tanteremszínházat, de akkor még ilyen nem volt: a gyerekek az óvodai csoportszobákban, tantermekben találkoztak először színházzal. Ebből nőtte ki magát a Babszem Jankó társulata, ami idén 15 éves. Öröm visszatérni a nagyszínház színpadára, az alkotók valamennyien otthon érezzük magunkat, mintha hazajöttünk volna.

Az Égimese arra segít választ találni a legkisebbeknek, hogy vajon hol van a határ az álom és a valóság között? Mit tegyünk a rossz álmokkal? Mit kell tennünk azért, hogy az elképzelt álmok megvalósuljanak? Melyek azok az álmok, amiket érdemes rászabadítani az emberre? Az álmok segítenek a jövőkép kialakításában, de akár károsak is lehetnek, ha rossz irányba befolyásolják az életünk. 

egimese 2

Fotók: Gál Gábor

Az előadás főszereplője Marci, az egy méter magas bábfigura. Azt az érzetet keltjük, hogy Ő élő szereplő, de azt is megmutatjuk, hogyan fújja el a viharfelhő, és hogyan repül az égen. Olyan csodákat tudunk varázsolni, amiket csak élő szereplőkkel nehezebb lenne. Ez egy játék a valósággal és az álommal. Az álomban minden megtörténik: a gyerekszoba falai szétnyílnak, kitárul az égbolt, ahol szivárvánnyal, égimeszelővel vagy jóságos tyúkanyóval találkozhat az a kisfiú, aki útra kell. A nézőknek kell eldönteni, hogy ez az utazás álom vagy valóság. Az előadásba igyekszünk becsempészni a Babszem Jankóra jellemző stílust. 

Bízom benne, hogy a komplexitása miatt valamennyi korosztályt megszólítja - a bábokat a kisebbek, a humoros szófordulatokat a nagyobbak értik majd és vannak olyan részek, amiken a felnőttek is jól szórakoznak. Remélem, ha a bábok világával nagyszínpadon találkoznak, azok is megszeretik, akik nem jártak még bábszínházban."

(forrás: Szent István Rádió
lejegyezte: Pilisy Csenge)


süti beállítások módosítása