Érvényes pályázatok érkeztek a Szabadtérire - Tévedett a szegedi címzetes főjegyző

Mózes Ervin, Szeged címzetes főjegyzője tegnap arról számolt be, a Szegedi Szabadtéri igazgatói pályázati kiírásának csak egy induló felel meg. Az indulók azonban alá tudták támasztani, hogy megfelelnek a kritériumoknak.

Ahogy arról csütörtökön beszámoltunk, Mózes Ervin, a Szegedi Szabadtéri Játékok pályázata kapcsán közölte, a négy pályázó közül egy nem felelt meg a kiírásnak (Orbán Zoltán), egy visszalépett (Koltay Gábor), egy másik induló dolgozata szakminiszteri engedéllyel tehető csak érvényessé (Herczeg Tamásra gondolt, aki azonban a színháztudományok doktora címmel is rendelkezik), és csupán egy pályázó felel meg a kritériumoknak (itt Kelemen Csabára utalt).

Ennek kapcsán Herczeg Tamás kulturális menedzser, a Reök korábbi vezetője, a Thália Színház operatív igazgatója a Szegedma.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán szerzett felsőfokú kulturális menedzseri képesítésén túl több, színművészeti egyetemen szerzett végzettsége is van. Pályázatához csatolta a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámapedagógiai diplomáját és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen 2012. decemberben megvédett színházi doktorátusának rektori igazolását is. Hozzátette, az előadó-művészeti törvény 40.§ 1-4. pontja értelmében megválasztásának jogszabályi akadálya nincs, a pályázata a kiírásnak megfelel.
Ezt L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára levélben erősítette meg Botka László polgármesternek.
Orbán Zoltán jogász, újságíró, aki három éve a Pest megyei Rádió 17 főszerkesztő-műsorvezetője, a Szegedma portál információira reagálva leszögezte, egyetemi diplomája és jogi szakvizsgája van, ami megfelel a jogszabályok által támasztott kritériumoknak a végzettség tekintetében. Hozzátette, szakmai gyakorlattal is rendelkezik, hiszen a Rádió 17 előtt a Gyöngyösi Városi Televíziónál volt vezető beosztásban három évig, míg azt megelőzően a székesfehérvári televíziónál.

Forrás: Színház.hu, Szegedma.hu

 

süti beállítások módosítása