Koreográfus hallgató tart vizsgabemutatót a Hajléktalan Szállón

Simányi Zsuzsanna, negyedéves fizikai színházi rendező-koreográfus hallgató február 8-ai vizsgaelőadását nem hétköznapi helyszínen mutatja be: a Büchner Woyzeck c. drámája alapján készült darab a Madridi utca 7. szám alatt található Átmeneti Hajléktalan Szállón kerül színre.

Új közeget keresett a koreográfus

A Vöröskereszt által működtetett szállón több mint 10 éve működik a lakókból verbuvált társulat, az AHA Színpad. Simányi Zsuzsanna az AHA-val való együttműködésről a Színház.hu-nak felidézte, tavaly májusban kereste fel a hajléktalanszálló vezetőségét, mert úgy gondolta, fontos lenne kimozdulni az iskola biztonságos kereteiből, és kipróbálnia magát egy szélsőséges közegben.

"Nagyon sokat tanultam a velük való munkán keresztül. Fontosnak gondolom a színház társadalmi szerepvállalását, az itteni tapasztalatok pedig csak gazdagították az alkotáshoz való hozzáállásomat. Mind a Vöröskereszt, mind az osztályfőnökeim, Horváth Csaba és Lukáts Andor támogatták az elképzelésemet, és lehetővé tették a kísérletezést. A szállón heti egyszer, néha kétszer két órát tudtunk próbálni. A bemelegítéshez, játékokhoz bárki csatlakozhatott. Büchner: Woyzeck c. drámáját vettük alapul, a munkabemutató címe "Gyümölcsoltókor" lett" - fogalmazott Simányi Zsuzsanna.

simanyi zsuzsanna

Az Hajléktalan Színházról:

"Színpadunk alapítását a 2001. évi karácsonyi ünnepség előzte meg. Ekkor az intézmény dolgozói úgy gondolták, hogy a Szálló lakóinak egy ünnepi műsort állítanak össze.

A verses összeállítás sikerét látva fogalmazódott meg a gondolat, hogy meg lehetne kísérelni egy kizárólag hajléktalanból álló színpad létrehozását. Mivel egyik munkatársunk, Füsti Molnár Sándor amatőr színjátszó, és rendezői múlttal rendelkezett, kivitelezhetőnek látszott a terv. Az ötletre a szálló vezetősége pozitívan reagált. Biztosítottak hátteret a színpad számára, mely az anyagi és tárgyi szükségleteiket elégítette ki.
A tényleges munka, a szereplők toborzása és a próbák 2002. januárjában kezdődtek meg. Meghirdetésre került, hogy aki kedvet érez ilyen jellegű elfoglaltsághoz, jelentkezzen. Közel háromszáz lakó közül hat jelentkező akadt. akik az Éjjeli Menedékhely, az Átmeneti Szálló, valamint a Rehabilitációs Intézmény lakói közül kerültek ki. Fellépéseinek köszönhetően népszerűbbé válhattunk és a zsűrik arany, ezüst és bronz minősítésekben és különdíjakban díjazták tehetségünket.
Később külföldi fesztivál meghívásoknak is eleget tettünk.
Céljaink:
Szeretnénk minél több hajléktalannal megismertetni a művészetterápiát, részt venni újabb hazai és nemzetközi megmérettetésen, bizonyítva tehetségünket, ambícióinkat. A nemzetközi és a saját tapasztalataink alapján is elmondható, hogy a művészetnek, ezen belül s színjátszásnak, pozitív hatásai vannak a szereplőkre. Rendkívüli mértékben növekszik az önbecsülésük, problémamegoldó képességük javul, a külvilággal való kapcsolatuk és a külvilág irányukba való megítélése is pozitív irányban változik." 

A próbákról képekben:

bm200

 1.

bm201

 2.

bm202

 3.

bm203

4. 

bm205

 5.

bm204

6. Fotók: Bach Máté

Forrás: Színház.hu, hajlektalanszinhaz.eu

süti beállítások módosítása