Képzőművészetis hallgatók terveztek a Jókai Színháznak

A Békéscsabai Jókai Színház márciusi bemutatója, A kiskakas gyémánt félkrajcárja című táncos mesejáték figuráinak jelmez-kiegészítői terveit készítették el a Képzőművészeti Egyetem másodéves látványtervező szakos hallgatói a teátrum pályázatára. Két diák munkáját az előadásban is felhasználják, valamint a négy legjobb tervező alkotásaiból kiállítást szerveznek Békéscsabán.

Nem új keletű a kapcsolat a Képzőművészeti Egyetem és a Békéscsabai Jókai Színház között, számos produkció bizonyította már a két intézmény közötti együttműködés sikerességét. 2010-ben a Lúdas Matyi zenés mesejáték díszletterveit készítette el az egyetem hallgatója, Kalácska Gábor, aki első munkája óta több színházi előadásban mutathatta meg kreativitását. 2011-ben a La Mancha lovagja című világsikerű musical „kelléklova” egy közös gondolkodás, workshop eredményeként jött létre, amelyben nyolc fiatal alkotó vett részt.

Mézcsorgató k

A Békéscsabai Jókai Színház igyekszik lehetőséget biztosítani a fiatal művészeknek arra, hogy szakmai tapasztalatot szerezzenek hivatásukban. A teátrum mellett működő Színitanház négy – színész, táncos, színháztechnika, design – szakának diákjai folyamatos gyakorlati képzésben részesülnek az elméleti oktatás kiegészítéseként, kipróbálhatják magukat a színpadon vagy a kulisszák mögött. A Képzőművészeti Egyetem hallgatói jelmez- vagy díszlettervezőként szerezhetnek gyakorlatot a színházban. Ebben az évben Szeredai Enikő végzősként tervezhette meg Árni Ibsen Mennyország című skizofrén vígjátékának különleges, hangszigetelt díszletét, a március 13-án bemutatásra kerülő mesejáték, A kiskakas gyémánt félkrajcárja szereplői jelmezeinek kiegészítői pedig a látványtervező szak második évfolyamos hallgatóinak tervei alapján készülnek majd.

Tűzörző k

Öt darab virágfigura és négy darab szolga fejdíszének, sminkjének, jelmez- és egyéb kiegészítőinek megtervezésére írt ki pályázatot 2011 novemberében a Jókai Színház, amelyre nyolc diák adta be munkáját. A tervek elbírálásánál fontos szempont volt a karakterek egyediségének kifejezőereje, valamint hogy az elképzelések jól illeszkedjenek az Egyed Zoltán által készített jelmeztervekhez.

virágA szakmai zsűri Csuzda Kitti és Márton Péter terveit ítélte a legjobbnak, ezeket a munkákat az előadásban is láthatja majd a közönség. A második helyezett Barta Borbála, a harmadik Badacsonyi Brigitta, a negyedik pedig Horváth Jennifer lett, az ő munkáikból a Jókai Színházban kiállítást szerveznek. A kiskakas gyémánt félkrajcárját Greifenstein János rendezésében március 13-án 15 órakor mutatják be Békéscsabán.

Forrás: Jókai Színház

süti beállítások módosítása