"Áradó színészettel kell játszani" - Galla Miklós új estje az Eötvös 10-ben

Február 20-án és 21-én látható az Eötvös 10-ben Galla Miklós és Szirtes Balázs estje, a Színpadikus figurák.

Az alkotók ajánlója:

A két komédiás a Hippolyt, a lakáj előadásán találkozott (Galla: Hippolyt, Szirtes: Makáts Csaba), és hamar művészbarátságot kötöttek. Új estjük nem összefüggő színdarab, hanem jelenetek, stand up- és egyéb magánszámok, valamint dalok frissen pergő sorozata. Bár változatos az előadás, abban következetes, hogy végig sziporkázóan nevettető.
A vadonatúj műsorszámok mellett néhány, a Holló Színházzal már sikerrel játszott momentum is helyet kapott az estben, hiszen azóta eltelt huszonkét év, s új generációk nőttek fel. No meg aztán Galla ma már érettebb, kifinomultabb színjátszással örvendezteti meg a nézőket, mint annak idején, míg Balázs sokszínű, vibráló egyénisége lehengerlő hatást vált ki.

A műsorban nincs üresjárat! A 3-5 perces minidrámák épp olyan kacagtatóak, mint a rövid monológok vagy a vicces dalszöveggel ellátott zeneszerzemények. Galla pályafutása során először - főleg Balázsnak köszönhetően - mozgás- és táncszínházi elemekkel dúsul a program. Azaz a látvány sok esetben ugyanolyan katartikus hatást vált ki, mint a verbális poénok. Nem is beszélve a mimikáról!

A másfél órás est időtartama: 90 perc. Ráadás lesz!

Galla Miklós a színpadról:

"Az tény, hogy egy száz, kétszáz, négyszáz fős helyszínen az ember fölemeli a hangját. Tehát nem ilyen reggeli beszélgető hangerővel beszél, hanem bebömböli azt a teret, amit be kell bömbölnie. (...)

Áradó színészettel kell játszani. Nem azért kell energiát sugározni, mert nagy a terem - mert a terem valóban kicsi, kamaraterem, amit imádunk -, de ettől még energikus színészetet kell felvonultatni. Szirtes Balázs kollégám, akivel játsszuk ezt a kétszemélyes estet, főiskolát végzett, tehát minden hájjal megkent színművész. (...)

Nekem nem hiányzik, hogy nem végeztem főiskolát - persze, ki tudja, mi lett volna -, mert igyekszem annyira empatikusnak lenni a közönséggel, hogy érzem, mi működik és hogy működik, és főiskola híján ebből táplálkozik a színpadi létem. (...)

Mikor nem a színpadon állok, visszafogott vagyok, halk szavú. Valószínűleg azért volt kényszerű számomra, hogy színpadra kell kerülnöm, mert így teljesedett ki az egyéniségem. A színpadon vagyok hangos, ott vagyok a figyelem középpontjában. Valóban, a magánéletben nem én vagyok a társaság közepe, de nem is vágyom rá. Megkapom a színpadon azt a figyelem-igényt, amire szükségem van."

(Forrás: atv.hu, a teljes beszélgetés itt tekinthető meg.)