Mozdulj ránk! - plakátpályázat a Bethlen Téri Színházban

A tavalyi nagysikerű „Mozdulj ránk” pályázatot folytatva a Bethlen Téri Színház plakátpályázatot hirdet 10 és 26 év közötti fiatalok számára.

A Bethlen Téri Színház felhívása:

A plakátpályázat témája a színházunk, az előadásaink és a programjaink. Mondd el, mutasd meg, te mit szeretsz itt vagy mi az, amit szeretnél. A plakátod témája lehet egy konkrét, általad kedvelt előadás, de olyan is, ami fiktív, elképzelt program. Szeretnénk, ha a beérkezett pályaművek illeszkednének a színházunk világához és arculatához (színház, tánc, bábszínház, zene, fotó, film).
Készíthetsz rajzot, fotót, grafikát, festményt, montázst is, a poszter lehet álló vagy fekvő formátumú. (Ha fotómontázst használsz fel, vagy más képét, vedd figyelembe, hogy a képek szerzői jogi védelem alatt állhatnak. Inkább készíts sajátot!)
A pályázatra beadható kézzel vagy grafikai programmal készített plakátterv, egy pályázó maximum három művel pályázhat.
Pályázni az alábbi három korcsoport szerint lehet:
1. 10-14 év közöttiek
2. 15-19 év közöttiek
3. 20-26 év közöttiek
Minden csoportból hirdetünk nyertest, illetve a közönség véleményére is kíváncsiak vagyunk, így a beérkezett alkotásokat feltöltjük a Facebook oldalunkra, ahol a legtöbb lájkot kapó alkotás lesz a közönségdíjas.

bethlen-teri-szinhaz

A díjazottak jutalma 1-1 darab 20.000 forint értékű Csortos Gyula támogatói kártya, a közönségdíjas mű alkotója 2 tiszteltjegyet nyer egy általa választott előadásra.

Hogy a kártyákat mire használhatod? Arról a www.bethlenszinhaz.hu oldalon találsz részleteket.
A beérkezett alkotásokból kiállítás nyílik, valamint a Bethlen Téri Színház marketinganyagaiba is belekerülhetnek, és a színház felhasználhatja őket előadásaihoz, programjaihoz.
Pályázati határidő: 2013. március 3., 24.00
Eredményhirdetés és kiállításmegnyitó: 2013. március 22., 18.00
A Bethlen Téri Színházról további információkat a www.bethlenszinhaz.hu és a www.facebook.com/bethlenszinhaz oldalon találhatsz.

A képeket a neveddel és elérhetőségeddel együtt elküldheted a kelecsenyivera@bethlenszinhaz.hu címre (ebben az esetben JPG formátumban, minimum 300 DPI méretben) vagy munkanapokon 10 és 17 óra között személyesen is leadhatod a Bethlen Téri Színházban (1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.) vagy elküldheted nekünk postán.
Leadás: digitálisan és kinyomtatva, A3-mas méretben, adatok feltüntetésével (vagy adatlap hozzá)
A pályaművek elkészítéséhez sok sikert és kellemes időtöltést kívánunk!

süti beállítások módosítása